Keresztények

2017. 04. 08.

Szent Charbel közbenjárására kapta vissza egy amerikai édesanya a látását



Dafne Gutierrez egy ritka betegség következtében vesztette el szeme világát; attól félt, már sohasem láthatja három gyermekét. De Szent Charbel segítségére sietett.

A Phoenixben (Arizona, Egyesült Államok) lakó Dafne Gutierrez egy ritka betegségben szenved; a megnövekedett koponyaűri nyomás az agyat is érinti. Ez vezetett oda, hogy 2012-ben megvakult a jobb, majd három évvel később, 2015 novemberében a bal szemére is.

„Kérlek, Istenem, hadd lássam újra az arcukat. Hadd legyek újra az anyukájuk. Mert úgy érzem, most ők [a gyerekek] vigyáznak rám, gondoskodnak rólam a nap minden percében” – fohászkodott a katolikus édesanya.

Dafne egy éven át próbált alkalmazkodni betegségéhez, amely a vakság mellett súlyos rohamokkal is együtt járt. Aztán 2016 januárjában a phoenixi Szent József maronita plébánia bejelentette, hogy Szent Charbel Makhlouf ereklyéi érkeznek a templomba – az asszonyt sógornője arra bátorította, menjen el, és imádkozzon a szent közbenjárásáért, akinek köszönhetően állítólag egy vak mexikói kisfiú visszakapta látását.

Bár nem maronita, tavaly január 16-án Dafne mégis elment a Szent József-templomba, imádkozott Szent Charbel ereklyéi előtt, meggyónt, és a pap, Wissam Akiki megáldotta a szent olajjal. Dafne később úgy emlékezett vissza, rögtön ezután valami különöset érzett a testében.

Másnap reggel, amint felébredt, visszatért a templomba szentmisére – ismét azt a különös változást érzékelte magában.

Január 18-án, kora reggel égető fájdalmat érzett mind a két szemében. Amikor férje felkapcsolta a lámpát, a fény bántotta a szemét. Hajnali négy óra volt, és Dafne látta az árnyékokat, férje azonban ragaszkodott hozzá, hogy ez képtelenség, hiszen vak.

A The Maronite Voice, az Egyesült Államok maronita eparchiáinak hírlevele így írja le az ezután történteket: „Aznap reggel [Dafne] felhívta a szemészét, aki másnap fogadta. A vizsgálat azt mutatta, hivatalosan még mindig vak, abnormális látóidegekkel. Két nappal később elment egy másik szemészhez: a vizsgálat szerint látása tökéletes, látóidegeivel semmi probléma. Egy hét múlva visszament eredeti szemészorvosához, aki megerősítette: látása visszatért.”

Anne Borik belgyógyászt, aki később Dafne Gutierrez gyógyulása ügyében tanúskodott, felkérték, hogy értékelje az esetet. Idén március elején a doktornő – aki egyébként a közeli római katolikus Szent Timóteus-plébánia híve, de gyakran jár a maronita templomba is – nyilatkozott a National Catholic Register (NCR) lapnak a vizsgálat eredményeiről. Elmondta, a Dafne agyát érintő betegség okozta a látóideg (nervus opticus) károsodását; amennyiben a látóidegfő (papilla nervi optici) károsodik, a betegen nem lehet segíteni. „Ha egyszer a vakság bekövetkezik – hangsúlyozta az orvos –, a folyamat visszafordíthatatlan.”

A Dafne látóidegfőjéről készült korábbi felvételek jelentős károsodást mutattak; „a gyógyulás utáni képek azonban arról tanúskodnak, a látóidegfő visszatért a normál állapotába. A látását teljesen visszanyerte, nincsenek már rohamai – nem látok orvosi szempontból elfogadható magyarázatot minderre”.

Az Anne Borik vezette orvosi bizottság átvizsgálta Dafne orvosi leleteit, a betegségével kapcsolatos anyagokat, valamint ismét vizsgálatoknak vetették alá az asszonyt. A bizottság így összegezte véleményét: „Teljes körű orvosi vizsgálatok, átfogó szakirodalmi kutatás és az orvosi anyagok átvizsgálása után kijelentjük, nem látunk a történtekre orvosi magyarázatot, ezért azt gondoljuk, csodás gyógyulás történt Szent Charbel közbenjárására.”

Anne Borik nagy lelkesedéssel beszélt az esetről a National Catholic Register portálnak; elmondta, egész orvosi praxisára kihatottak a történtek, megváltoztatta a betegeihez való hozzáállását, felértékelte az ima szerepét.

Wissam Akiki, a Szent József maronita templom lelkipásztora mindig is közel állónak érezte Szent Charbelt; nem sokkal 2014-es odaérkezése után kihelyezte a szent egy nagyméretű portréját a plébánián. 2016-ban pedig ő érte el, hogy a szent relikviái a Szent József-plébániát is érintsék egyesült államokbeli útjuk során.

Akiki atya emlékszik arra a pillanatra, amikor Dafne megjelent, hogy tiszteletét fejezze ki az ereklye előtt. Odament hozzá, meggyóntatta – idézte fel az NCR-nek. – „Együtt imádkoztunk, majd azt mondtam a lányának: vigyázzatok anyukátokra, ő pedig hamarosan újra látni fog titeket.” Majd három nap múlva jött a telefon: lát.

A lelkipásztor arról is beszélt, Dafne gyógyulása megerősítette a híveket, és megváltoztatta a plébánia életét. Sokan érkeznek hozzájuk távoli országokból: Németországból, Bolíviából, Kanadából, Ausztráliából és Jeruzsálemből is jöttek hívek.

A csoda emlékére Wissam Akiki plébános szentélyt emelt Szent Charbelnek, melyben a szent Libanonból érkezett, egy tömbből faragott kőszobra áll. A szentély mindennap nyitva áll majd, a nap 24 órájában. Március 26-án szentelték fel, a maronita püspök, Elias Zaidan és több más főpásztor jelenlétében.

Elias Zaidan püspök Szent Charbel közbenjárásának tulajdonítja Dafne gyógyulását. „Bárcsak az, ahogy Dafne visszanyerte szeme világát – írta a püspök a The Maronite Voice lapban –, mindannyiunkat bátorítana, hogy keressük a lelki látást, hogy felismerhessük Isten akaratát életünkben, és aszerint cselekedjünk.”

Cristofer Pereyra, a Phoenixi Egyházmegye hispán irodájának igazgatója egy interjúban elmondta, Thomas Olmsted püspök szintén megvizsgálta az ügyet, és beszélt az orvosokkal is; megerősítést kérve, hogy valóban nincs orvosi magyarázat az asszony csodás gyógyulására.

A legnagyobb változást természetesen Dafne és családja számára jelentette a csoda: az édesanya újra át tudja nézni gyerekei házi feladatait; láthatja, ahogy játszanak a barátaikkal, és el tudja látni otthoni teendőit. Imája meghallgatásra talált.

Orientalista.hu – (Magyar Kurír, Catholic News Agency)

Címkék: ,






Back to Top ↑