Cadmus fordítás Cadmus
Magyarország

2016. 10. 30.

Szír régészhallgatók kutatnak a pálos templom után a szemesi erdőben

2016. 10. 30.

Szíriai vendéghallgatók is részt vesznek ezen a héten a balatonszemesi pálos kolostor péntekig tartó ásatásán. A három szír régészjelölt a Pázmány Péter katolikus egyetem hallgatója.

Suleman Al-Halabi, a Damaszkuszi Egyetem hallgatója, Lana Saleh, és Ali Salameh a Szíriai Régészeti Igazgatóság gyakornokai. A három diák  a magyar állam jóvoltából ösztöndíjban részesültek és tanulmányaikat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen folytathatják.

– Margat várának ásatásán dolgoztak már együtt magyar és szír régészek, régészhallgatók – mondta a balatonszemesi Barát-dűlőben Papp Attila, a Civil Régészeti Alap vezetője, maga is pázmányos régészhallgató. – Amikor véget érnek majd a harcok Szíriában, hazatérve a lerombolt műemlékek helyreállításában is hasznát vehetik a vendégnövendékek annak, amit itt látnak, hallanak.

Két éve kezdődött a hajdani szemesi pálos kolostor feltárása, egy éve az utolsó ásatási napon került elő egy templomablak-töredék. Akkor sikerült a kolostor néhány falát megtalálni, idén ennek a feltárását folytatják a pázmányos régészhallgatók Végh András ásatásvezető irányításával. – Ahogyan kerülnek elő a falak, úgy kell átértékelnünk, újratájolnunk, hogy hogyan is helyezkedhetett el az egykori kolostor a templommal – magyarázta Végh András. – A legizgalmasabb a templom megtalálása. Azt tudni lehet, hogy a templom szentélye keleti irányba kell hogy nézzen. Csakhogy a keleti irány meglehet, a mindenszentekkori napfelkelte irányát jelenti ez esetben, elképzelhető, hogy a szerint építették, hiszen a kolostor is a Mindszent nevet kapta. Ennek megfelelően folytatjuk a kutatást és próbáljuk behatárolni a kolostor, az udvar és a templom helyét.

szir-regeszek-3

Az idei kéthetes ásatás befejeztével a kutatógödröket visszatemetik, előzőleg a falakat fóliával lefedik. Elsősorban az anyagiak függvénye, hogy mikor és milyen  ütemben folytatódhat a hajdani pálos központ feltárása. Papp Attila szerint a múl héten Balatonszemesen tartott pálos konferencia is hozzájárulhatott  ahhoz, hogy a tervásatás intenzívebb támogatásban részesülhessen a jövőben. Minden évszakban persze ez esetben sem lehetne kutatni, a természetvédők elsősorban az őszre engedélyezik ezt, mert védett rétisas pár költ a Baráti-dűlő égbe törő fáin.

Orientalista.hu – Sonline.hu

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑