Szíria

2017. 09. 12.

Szíria területének 85%-át szabadította fel a Szír Hadsereg és Oroszország



Egy orosz katonai jelentés szerint a kormányerők immár Szíria területének 85%-át tartják ellenőrzésük alatt. A két évvel ezelőtt még visszaszorulóban lévő kormánypártiaknak azután sikerült megfordítani a háború kimenetelét, hogy Assadék behívták az oroszokat segíteni – írja az iráni PressTV.

A jelentés adatait Alekszander Lapin altábornagy, a Szíriában állomásozó orosz erők feje egy hivatalos sajtókonferencia keretében osztotta meg, melyet a Latakia tartománybeli a Hmejmim Légibázison tartottak. A katonai vezető szerint a hátralévő 15%-ot is fel kell szabadítani mihamarabb – ez mintegy 27000 négyzetkilométernyi terroristák által megszállt területet jelent.

Lapin arról is beszélt, hogy a szír és orosz katonák tovább folytatják Deir-Ezzor környékének felszabadítását. Maga a város nemrég szabadult fel egy három éve tartó ostromzár alól, így annak hős védői, akik három éven át tartották azt a túlerővel szemben, végre megpihenhetnek és ünnepelhetnek.

Az altábornagy megerősítette, hogy az orosz haditengerészet hajói a Fekete-tengerről Kalibr cirkálórakétákkal lövik az Iszlám Állam Deir-Ezzor tartományban található kommunikációs és parancsnoki központjait, azzal a céllal, hogy minél jobban szétzilálják a megmaradt terrorista sejteket.

„Az operáció során 450 terrorista, öt tank és 42 nehéz gépfegyverrel felszerelt platós terepjáró lett likvidálva”

– számolt be a katonai vezető.

Oroszország 2015-ben csatlakozott be a szíriai háborúba a szíriai kormány oldalán, a külföldi támogatású iszlamista terroristacsoportok ellenében azután, hogy Bashar al-Assad szír elnök hivatalos kérelemmel fordult segítségért Moszkvához.

Az oroszok főként légitámogatást nyújtanak, valamint a felszabadított területeken szükséges aknamentesítés elvégzésében segítenek.

A Hmejmim Légibázisról felszálló orosz gépek nagymértékben növelték a kormányerők hatékonyságát, akik így két év alatt a biztosnak látszó vesztes pozíciójából gyakorlatilag a háború győzteseivé lettek.

A legfontosabb fordulópont egyébként Aleppo felszabadítása volt: a Szíriai Arab Hadsereg és szövetségesei orosz segítséggel december végén szabadították fel a sokat szenvedett, történelmi értékekben bővelkedő várost. Ez a győzelem nem csupán katonailag volt fontos, de a terrorizmus ellen küzdő hős férfiak és nők harci morálján is sokat dobott.

Szíria 2011 óta áll harcban az amerikai és szaúdi támogatású iszlamista milíciákkal és terrorszervezetekkel. Az országban 2014 óta az Amerikai Egyesült Államok is jelen van (bár senki se hívta be a jenkiket, akik így jogszerűtlenül vannak jelen ezen a területen), s lő mindenre, amit célpontnak kiált ki.

A Washington-vezette Nyugati Koalíció eddig 42 234 dokumentált légicsapást hajtott végre Assad országában – tevékenységének rengeteg civil áldozata van (legalább 7000 fő, de ennek többszöröse is lehetséges).

Az Egyesült Államok legutóbbi „bakija” következtében a mai napon egy 12 fős család vesztette életét egy légicsapás során, köztük öt gyermek.

A szomorú esemény, melyről az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű londoni székhelyű ellenzéki szervezet is beszámolt a Deir-Ezzor tartománybeli al-Shahabat faluban történt.

Orientalista.hu – Crusader

Címkék: , , , , , , , , , ,






Back to Top ↑