2023. 03. 02.
Szíriába és Törökországba látogatott az egyiptomi külügyminiszter
2023. 03. 02.
A hét elején Szíriába és Törökországba látogatott Sameh Shoukry külügyminiszter. Látogatása során szolidaritását fejezte ki a földrengés sújtotta országok lakosaival. Törökországban például személyesen tekintette meg az Egyiptom által küldött segélyszállítmányok kirakodását.
Sameh Shoukry szíriai látogatása azonban kiemelt jelentőségű volt, hiszen a szíriai fegyveres konfliktus 2011-es kezdete óta nem járt egyiptomi politikus Damaszkuszban. A nyugati nagyhatalmak ugyanis az általuk kirobbantott szíriai konfliktus után nyomást gyakoroltak az arab országokra, hogy azok szakítsák meg kapcsolataikat Damaszkusszal. Ezen a téren azonban az utóbbi években jelentős változások történtek.
Az egyiptomi külügyminisztert szíriai kollégája Faisal Mekdad fogadta a damaszkuszi nemzetközi repülőtéren akinek elmondta, hogy Egyiptom és Al-Sisi elnök támogatásáról biztosítja Szíriát és Bashar Al-Assad elnököt ebben a nehéz időszakban.
Sameh Al-Shoukry a szíriai elnökkel is találkozott, aki megköszönte neki azt a több mint 1500 tonna segélyszállítmányt, melyet Egyiptom küldött Szíriába a földrengés sújtotta területekre.
Orientalista.hu-Al-Isfahani (Arab News)