A Szíriai Arab Hadsereg körbezárta Kelet-Ghouta legnagyobb városát (videók)
2018. 03. 12.
A szíriai hadsereg teljesen körülzárta a Damaszkusz melletti Kelet-Ghouta térség legnagyobb városát, Dumát – közölték a helyi források.
A híradás szerint a Miszrábából Mudejra felé előrenyomuló a szír katonák elérték a Haraszta felől támadó egységeiket, körbezárva ezzel Dumát.
A két nagyvárost, Dumát és Harasztát elvágták az iszlamisták kezén lévő területektől a Damaszkusz tőszomszédságában fekvő száz négyzetméteres enklávéban, amely az utolsó, még terrosták kezén lévő terület Szíriában. A katonai sikerekről hírt adó damaszkuszi katonai média szerint az iszlamisták ellenőrzése alatt maradt kelet-ghoutai terület most egy 27 és egy 22 négyzetkilométeres területre van osztva.
Damaszkuszi Acél Hadművelet jelenetei Kelet-Ghoutában:
Helyszíni beszámolók szerint Duma környékén súlyos harcok folynak, a hadsereg tüzérséggel és légierejével, illetve harci helikopterekkel támadja az iszlamisták állásait.
A városnál nagy kiterjedésű, gomolygó füstoszlopokat lehetett látni, az épületek falain és tetőszerkezetén nagy lyukak tátonganak, és robbanásokat hallatszanak. Az AP beszámolója szerint a helyi lakosok a pincékben keresnek menedéket, miután az iszlamista csoportok nem járultak hozzá a civilek evakuálásához.
Az orosz hadsereg arról számolt be, hogy mindössze 52 civil tudta elhagyni Kelet-Ghouta iszlamisták kézen lévő részét, a kormányerők ellenőrzése alatt álló területre menekülve.
Az utolsó 100 méter mielőtt találkoztak volna a szír katonák Duma és Haraszta között:
A szíriai kormány február közepén indította meg légi offenzíváját az iszlamisták fellegvárának számító, 2013 óta ostromolt Kelet-Ghouta ellen. Damaszkusz alig két hete szárazföldi műveleteket is kezdett a szíriai főváros közelében található, mintegy 400 ezer lakosú térségben. Azóta az iszlamisták felügyelete alatt álló mintegy 100 négyzetkilométeres terület több mint felét sikerült visszafoglalnia. A nyugat által demokratikusnak nevezett fegyveres csoportok megtiltották a civil lakosságnak, hogy elhagyják a háborús területet. Az iszlamisták mesterlöveészeket állítottak a humanitárius folyósok környékére hogy levadásszák a menekülő lakosságot. A kelet-ghoutai iszlamisták, a civileketélő pajzsként használják a szír katonákkal szemben.
Orientalista.hu – Sinoda, MTI nyomán