2024. 09. 09.
Szíriai célpontokat bombázott az izraeli légierő
2024. 09. 09.
Legkevesebb 14 ember vesztette életét, és sokan megsebesültek a szíriai Maszjaf elleni izraeli légicsapásokban – jelentette hétfőn a szíriai állami hírügynökség.
„Vasárnap este 23 óra 20 perckor az izraeli erők Libanon északnyugati része felől légitámadást indítottak a Szíria központi régiójában található több katonai objektum ellen” – idézte az SANA hírügynökség a katonai forrásokat, amelyek szerint a szíriai légvédelem a támadó rakéták közül többet megsemmisített.
Hírszerzési tájékoztatás szerint több találat érte a Hama tartománybeli Maszjaf közelében található, vegyi fegyverek előállításán dolgozó katonai kutatóközpontot, ahol a feltételezések szerint a fegyvergyártásban részt vevő iráni katonai szakértők egy csoportja is tartózkodik.
A SANA közlése szerint a légicsapásoknak legkevesebb 14 halálos áldozatuk és 43 sebesültjük volt. A légicsapások két helyen tüzet is okoztak, amelyek oltásán a tűzoltóság dolgozik.
Izrael április elsején Irán damaszkuszi nagykövetségének épületét vette célba, megölve az iráni Forradalmi Gárda egyik magas rangú parancsnokát, valamint más katonatiszteket. Ezután nem sokkal Irán először intézett közvetlen támadást Izrael ellen, drónokkal és rakétákkal.
Az egykor virágzó Szíria ma már csak árnyéka önmagának. Izrael 1967-ben megszállta és elfoglalta a Golán-fennsíkot, melyet Szíria sikertelenül próbált visszaszerezni. Hiába szólította föl az ENSZ Izraelt, hogy vonuljon ki, a terület a mai napig izraeli megszállás alatt áll. Az egyetlen ország, mely a területet Izrael részének ismeri el, 2019 óta az Amerikai Egyesült Államok.
A szíriai háború kitörése óta Izrael több száz alkalommal hajtott végre légicsapásokat Szíria ellen. Eleinte a védekezésre és menekülésre kényszerülő iszlamista csoportoknak próbált légitámogatást biztosítani, majd az egyre erőteljesebben előrenyomuló szíriai hadsereg és szövetségesei ellen indított támadásokat. Az elmúlt időszakban Szíria és a vele szövetséges katonai szervezetek fokozzák erőiket és fegyverkészleteiket a térségben amitől Izrael tart.
MTI nyomán