Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Keresztényüldözés

2015. 08. 23.

Szudán: Két lelkészt halálbüntetés fenyeget

2015. 08. 23.

Yat Michael Ruot presbiteriánus lelkész 2014. december elején Dzsubából (Dél-Szudán fővárosa) a családjával Kartúmba érkezett, hogy gyermekük orvosi kezelést kapjon. Advent végén, december 21-én vasárnap misét mutatott be Szudán legnagyobb városában, a Kartúm fővárossal szemben, a Nílus nyugati partján fekvő Omdurmánban. A nyomozók itt tartóztatták le.

Yat Michael Ruot lelkész

Yat Michael Ruot lelkész

2015. január 11-én a szintén dél-szudáni Peter Yen Reith lelkész is Kartúmba utazott, mert aggódott eltűnt paptársa miatt. Az elhárítás hírhedt nyomozói azonban beidézték, majd őt is őrizetbe vették egy levél alapján, amelyben a kartúmi Egyházi Ügyek Hivatalánál érdeklődött Ruot holléte felől.

A szudáni hatóságok mindkettőjüket a kémelhárítás sötétzárkájába zárták.

2015. május 4-én bíróság elé állították a két lelkészt. Az a vád ellenük, hogy kémkedtek, és „aláásták a szudáni alkotmányt”, de „szervezett csoportok izgatásával és az iszlám megsértésével” is vádolják őket. Ügyvédjeik szerint – akik azt állítják, hogy márciusban titokban emeltek vádat ellenük – Yat Michael Ruot és Peter Yen Reith lelkész ezért akár halálbüntetést is kaphat.

Ruot két (1 és 3 éves) gyermek édesapja, Reithnek pedig egy 1 éves kislánya van.

Őrizetbe vételük óta semmit sem lehetett tudni hollétükről. Ruot felesége szerint májusban a kartúmi rendőrségről átszállították őket egy büntetőtáborba.

Peter Yein Reith lelkész

Peter Yein Reith lelkész

A tárgyalás június 15-én kezdődik. A lelkészek családtagjai a letartóztatásról és a tárgyalásról semmiféle értesítést sem kaptak. „Nagyon aggódunk miattuk – mondta Ruot felesége. – Kérem, imádkozzanak értük, hogy Isten segítségével kiszabaduljanak.”

A presbiteriánus egyház képviselői hozzáfűzték: „A mostani eset egyáltalán nem új. Lelkészeink többsége már megjárta a börtönt, ahol megverték és megkövezték őket. Kartúm el akar törölni minket a Föld színéről. Ez egyáltalán nem meglepő. Ez az, amire számíthatunk, és ezzel kell együtt élnünk.”

Az ügyet jól ismerő források szerint a Nemzetbiztonsági és Titkosszolgálat (NISS) tisztjei 12 ezer amerikai dollárt követelnek az egyháztól a lelkészek szabadon bocsátása fejében. Helyi egyházvezetők nem akarnak fizetni, mert attól félnek, hogy a NISS újabb keresztényeket tartóztatna le váltságdíjért cserébe. „A szudáni keresztények helyzete egyre romlik – jelentette David Curry, az Open Doors USA igazgatója. – Bizonyíték rá ez a hajánál fogva előrángatott vád is. Kartúm mindent elkövet, hogy megbénítsa és eltüntesse a keresztény hitet a hétköznapokból, és taktikája sajnos nem eredménytelen.”

2012-ben száműzték a külföldi keresztényeket, és lerombolták a templomokat, hogy bebizonyítsák: a hatalom nem tűri a kereszténységet Szudánban. A Tájékoztatási és Fejlesztési Minisztérium 2013 áprilisában rendeletet adott ki, amely megtiltja új templomok építését Szudánban.

2014-ben a központi kormány több keresztény templomot rombolt le Kartúmban és Omdurmánban, újak építését pedig nem engedélyezi.

A szudáni Nemzetbiztonsági és Titkosszolgálat (NISS) tisztjei keményvonalas iszlámisták, akik verik, megfélemlítik, megkínozzák és letartóztatják az ország keresztényeit.

A mostani eset és a bírósági eljárás a militáns iszlamista kormány legújabb kísérlete a szudáni kereszténység szétzúzására.

Khartúm a Bahri evangéliumi gyülekezet tagjai a rendőrségi fogdában.

Khartúm: A Bahri evangéliumi gyülekezet tagjai a rendőrségi fogdában.

Szudán 2014-ben a keresztényüldöző országok világlistájának 11. helyén állt. 2015-ben már a 6. helyre ugrott az Open Doors jelentése szerint. Szudánt 1999 óta az USA a világ első számú terroristaállamaként tartja számon.

Az észak-szudáni keresztények helyzete Dél-Szudán 2011. júliusi elszakadása óta tovább romlott. A titkosszolgálat rendszeresen megfigyeli és üldözi a keresztény gyülekezetek tevékenységét.

Omar Al-Basir diktátor, szudáni elnök megesküdött, hogy országát a saría bevezetésével iszlám állammá változtatja. Csak az iszlám vallást és az arab nyelvet ismeri el. 2008. július 14-én a Hágai Nemzetközi Bíróság letartóztatási parancsot adott ki al-Basír ellen népirtás, emberiség elleni és háborús bűntettek elkövetése miatt. Ez az első eset, amikor államfői cím birtokosa ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság letartóztatási parancsot indítványozott. A Nemzetközi Büntetőbíróság 2009. március 4-én bocsátotta ki a letartóztatási parancsot, amelybe később a népirtás vádját is fölvették.

Orientalista.hu – CSI Magyarország

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑