Tárgyalások kezdődhetnek a jemeni háború lezárásáról
2018. 10. 31.
Harminc napon belül béketárgyalások kezdődhetnek a jemeni háború lezárásáról: Szaúd-Arábia és szövetségesei az emírségekben készen állnak a tárgyalásokra – mondta az amerikai védelmi miniszter egy keddi washingtoni konferencián, tűzszünetet szorgalmazva.
James Mattis közölte: a szaúdiak vezette koalíciós erők és a síita húszik közötti várható tárgyalást az ENSZ különmegbízottja, Martin Griffiths közreműködésével sikerült tető alá hozni, és valószínűleg Svédországban kerül rá sor.
Szeptemberre már terveztek tárgyalásokat a svájci Genfben, de a húszik végül lemondták a részvételt, mert nem kaptak garanciákat sebesültjeik biztonságos kimenekítésére, elszállítására. A háborúban szembenálló felek két éve nem tárgyaltak egymással.
A három éve tartó konfliktus már több mint tízezer életet követelt.
Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek közös erőfeszítése a húszik irányította vidékek gazdaságának megfojtására olyan éhínséget idézett elő, amelyet az ENSZ az elmúlt évszázad legpusztítóbb éhségválságának minősített.
„Azt akarjuk, hogy harminc napon belül minden érintett fél a béketárgyalások asztalánál foglaljon helyet, és ezt előzze meg tűzszünet és a csapatok határokig történő visszavonása” – jelentette ki Mattis az Egyesült Államok Békeintézetének konferenciáján.
A miniszter leszögezte: a tűzszünet és a csapatvisszavonás a szükséges előfeltétel a sikeres megállapodáshoz, és szerinte ez az egyetlen módja a konfliktus lezárásának. A miniszter kiváló szakembernek nevezte az ENSZ különmegbízottját, aki – mint fogalmazott – „tudja, hogy mit csinál és azt is, hogyan érje el a kitűzött célt”.
A Pentagon vezetője a konferencián elmondta, Washington a szaúdiak vezette koalíció harci repülőgépeinek csak kevesebb mint húsz százaléka újratöltésében vesz részt.
Kifejtette, az Egyesült Államok és a NATO ugyan nagyon szigorú szabályokat szabott a civil áldozatok számának csökkentése érdekében, de szerinte nem volna korrekt elvárni, hogy Szaúd-Arábia és szövetségesei képesek legyenek pontosan teljesíteni az elvárásokat.
Martin Griffiths a szeptemberi kudarc után új béketervet készített, amelynek lényeges eleme néhány bizalomerősítő intézkedés meghozatala: például a jemeni főváros repülőterének megnyitása, fogolycsere, és a jemeni közszolgálati alkalmazottak eddig elmaradt fizetésének folyósítása.
James Mattis arról nem szólt, hogy Washington mit tervez arra az esetre, ha a tárgyalásokon a háborús feleknek nem sikerül megállapodniuk, vagy az egyik fél nem vesz részt a megbeszéléseken.
A szaúdiakat és szövetségeseiket elsöprő részben az Egyesült Államok – az Egyesült Királysággal és Franciaországgal együtt – látja el fegyverzettel. Washington azonban mindeddig visszautasította a fegyverszállítások visszafogását.
Hirado.hu, MTI nyomán