Cadmus fordítás Cadmus
Terrorizmus

2015. 04. 20.

Titkos dokumentum az ISIS megalakulásáról

2015. 04. 20.

 A Szaddam-korszak hírszerzője  áll az ISIS megalakulása mögött.

Egykori iraki hírszerző tisztről szóló friss jelentés feltárja, hogy Szaddam Hussein volt iraki elnök tisztviselőihez köthető az ISIS takfiri csoport megalakulása és stratégiai irányítása.

A jelentés szerint Samir Abd Mohammed al-Khalifa, más néven Haji Bakr, irányította a fegyveresek szervezetének működését, amely tartalmazza a kémkedést, a megfigyeléseket, az emberrablásokat, és a gyilkosságokat Észak-Szíria elfoglalásához, számolt be a Der Spiegel szombaton.

A 31 oldalas jelentés szerint az egykor Szaddam Hussein alatt a légvédelemnél ezredesi rangban hírszerző „titokban már évek óta mozgatta az ISIS szálait”.

A magazin azt állítja, hogy a Haji Bakrhoz tartozó titkos dokumentumokba azután nyertek betekintést, hogy az 2014-ben elesett az összecsapások során. A dokumentumok az ISIS hírszerző szolgálatának a tervrajzát tartalmazza a szervezet struktúrájáról és Szíria nagy részének elfoglalásának terveiről, amely később a takfiris terroristák előrenyomulásához vezetett Irakban, és amely cselekvési terveket a terroristák aprólékosan betartottak.

Bakr titkos dokumentumaiban oldalról oldalra alaposan ki van dolgozva a hatalomátvétel terve. A stratéga szervezeti diagramjai és parancsnoki láncolatainak ábrái jellegzetes szerkezetűek, amelyek az NDK hírhedt Stasi belföldi hírszerző ügynökségének felépítéséhez hasonlítanak, a jelentés szerint.

Haji Bakr által az ISIL takfiri terrorista csoport szerkezetéről készített ábrának digitális leképezése (Der Spiegel)

A dokumentumok tartalmazzák az ISIS hírszerzési és a kémkedési műveleteit, amelyek célja a hatalom megszerzése új területek felett, és a hatalom megtartása a már megszerezett térségekben.

A jelentés szerint, Bakr “nagyon intelligens, határozott volt és kiváló logisztikus, de azt követően, hogy az iraki hadsereget feloszlatták az amerikai hatóságok 2003-ban „egy dühös munkanélkülivé vált”, továbbá amerikai börtönökben is volt, mint például Abu Ghraib-ban 2006 és 2008 között.

2010-ben egy csoport egykori iraki hírszerző tiszttel Bakr kinevezte Abu Bakr al-Bagdadi-t az ISIL hivatalos vezetőjének, állapította meg a jelentés.

 2012-ben, Bakr közvetlenül felügyelte a hatalomátvételéről szóló tervének megvalósulását Észak-Szíriában egy csoport fegyveressel, akiket Szaúd-Arábiából, Tunéziából és Európából gyűjtött maga köré, akik mellett csecsen és az üzbég veteránok harcoltak.

Szíriát 2011 óta sújtja erőszak. A jelentések szerint a nyugati hatalmak és azok regionális szövetségesei – különösen Katar, Szaúd-Arábia és Törökország – támogatják az ISIS fegyveresek térnyerését Szíriában.

Irakban 2014. június eleje óta foglalt el jelentős területeket az ISIS az ország északi és nyugati részén, brutális erőszakot hajtva végre a lakosságon. A ISIS terroristák minden közösségre fenyegetést jelentenek, köztük a síitákra, szunnitákra, kurdokra, a keresztényekre és az jazidi kurdokra.

Oirentalista.hu – (Forrás: Spiegel.de, Press TV, persianews.vcp.ir)

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑