Palesztina

2018. 03. 27.

Több arab él a Szentföldön, mint zsidó



Több arab származású lakosa van Izraelnek és az elfoglalt palesztín területnek, mint zsidó – jelentették be az izraeli parlamentben.

Az izraeli parlament külügyi és védelmi bizottsága előtti meghallgatásán Haim Mendez tábornok azt mondta:

öt millió palesztín él a Gázai-övezetben és Ciszjordániában, további 1,8 millió arab pedig Izraelben. Így a palesztínok összlétszáma eléri a 6,8 milliót, míg az Izraelben élő zsidó állampolgárok száma “csupán” 6,5 millió.

A tábornok azt is hozzátette, hogy adatait a a palesztín központi statisztikai hivataltól szerezte – de ez nem tartalmazza a Kelet-Jeruzsálemben élő palesztínok létszámát, mivel az a terület izraeli fennhatóság alá tartozik, írja az Al Jazeera.

“A palesztín hatóságok 3 millió regisztrált állampolgárt tartanak számon Júdeában és Szamariában. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a szám valójában inkább 2,5-2,7 millió lehet, mivel sok olyan, már elhunyt személy is szerepel a listákon, akiket törölni kellett volna, illetve számolni kell az országon belüli és a globális migrációval is. Például egy palesztín születésű fiatal, aki egész életében Brazíliában élt, továbbra is kaphat palesztín útlevelet és emiatt őt is itteni lakosként tartják számon” – mondta Mendez.

A tábornok jelentése parázs vitát szított a parlamentben, mivel sokan megkérdőjelezik a palesztín adatok hitelességét. A bizottság elnöke, Avi Dichter kimondottan meglepődött, és az adatok ellenőrzését kérte.

“Ez egy teljesen új adat, ami nagyon meglepő és jelentős, ha igaz. Ha pedig nem igaz, akkor viszont tudni akarjuk a valós számokat.”

Moti Yogev, szélsőjobbos képviselő szerint az adatok nem valósak, mivel a palesztin KSH nem megbízható. A statsztikai hivatal adatai ugyanis többek között azt mutatják, hogy a palesztín területeken tízszer több a születések száma, mint a halálozásoké, ami olyan várható élettartamot jelentene, ami “sehol a világon nem létezik.”

Sok múlik a demográfiai adatokon

A népesedési adatok mindkét nép számára fontosak, mivel döntő súlyuk van a békefolyamatban, hiszen ezen múlhat, hogy lesz-e önálló palesztín állam, és két országra bomlanak, avagy maradnak egyetlen ország, egy nagyarányú kisebbséggel.

Amir Peretz korábbi védelmi miniszter, középbal pártelnök szerint

csak egy önálló palesztín állam garantálhatja a demokratikus zsidó állam fenntartását.

“Mindegy, hogy két vagy hárommillió palesztín él-e Júdeában és Szamariában, mert világos, hogy bármelyik szám is az igaz, ekkora többséggel szemben Izrael már nem nevezhető zsidó államnak, és ezért tovább kell lépnünk az egy-ország elképzelésen” – mondta.

– Csak egy két országból álló felállás biztosítja a gazdasági növekedést és a biztonságot egy zsidó többségű, demokratikus államban.”

Euronews

, , , , ,






Back to Top ↑