Több mint százötven francia szenátor követeli Palesztina elismerését
2017. 02. 27.
Tegnap százötvennégy francia képviselő és szenátor nyílt felhívást intézett Francois Hollande államfőhöz, sürgetve a palesztin állam azonnali, egyoldalú elismerését – közölte a Russia Today.
A nyílt felhívást kezdeményezők nem pártpolitikai alapon mozdultak. A francia pártok közül jobb és baloldali politikusok is vannak az aláírók között. A szélsőjobboldali Nemzeti Front politikusai viszont nem írták alá a kezdeményezést. Marine Le Pen vezetése alatt ugyan finomult a párt korábbi hevesen anticionista retorikája, a pártalapító apa, Jean-Marie és lánya közötti szakítást is jórészt ez eredményezte. Levelüket a France Presse hírügynökség ismertette.
Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök washingtoni látogatása újra ráterelte az európai politika figyelmét is a palesztin állam ügyére. Donald Trump amerikai elnök ugyanis a február 15-i találkozón úgy nyilatkozott, hogy az izraeli-palesztin konfliktus rendezésére mind a kétállami, mind az egyállami megoldást elfogadhatónak tartja, ha az elvezet a békéhez.
A szakértők szerint ez alapvető változást jelent Washington eddigi politikájához képest, amely a palesztin-izraeli konfliktus kétállami megoldását, azaz egy önálló, független palesztin állam létrehozását támogatta, akárcsak az európai uniós politika.
Angela Merkel német kancellár is nyilatkozott szombaton a kérdésben, számolt be az ynet.com izraeli hírportál. Videoüzenetében Merkel leszögezte, a továbbiakban is a kétállami megoldást támogatja, vagyis azt, hogy a zsidó állam mellett jöjjön létre egy önálló palesztin állam is. „A kétállami megoldás útján kell maradnunk. Nem látok más megoldást a békefolyamat eredményességére”, fogalmazott a német kancellár. Merkel március másodikán Egyiptomba látogat, ahol Abd Al-Fattah Al-Sisi államfővel a palesztin-izreali konfliktus kérdésében is tárgyal. – közölte a Népszava.
Az Európai Unió új, közép-kelet-európai tagállamai még szocialista országokként elismerték Palesztina államot, de a nyugati országok közül mindeddig csak Svédország tette ezt meg 2014-ben. De egyre több uniós parlament – brit, spanyol, holland – követeli kormányától az elismerést. Tavaly a Vatikán is elismerte Palesztinát.
Orientalista.hu – Zenobia (Népszava, Russia Today)