Cadmus fordítás Cadmus
Irán

2015. 04. 14.

Vakmerő izraeli újságírónő járt Iránban

2015. 04. 14.

Iránban járt a Jediót Ahronót című izraeli újság riporternője, annak ellenére, hogy tiltják ezt az iszlám köztársaság hatóságai. Teherán nem ismeri el a zsidó államot, és több mint 35 éve semmilyen diplomáciai kapcsolatban nem áll Jeruzsálemmel.

 

A Mehr félhivatalos iráni hírügynökség hétfőn arról számolt be, hogy az izraeli újságírónő két héten keresztül utazgatott Iránban és készített interjúkat irániakkal. A hírügynökség úgy tudja, hogy az iráni hatóságok csupán akkor figyeltek fel a riporternőre, amikor már hazautazott. Az iszlám köztársaság előírásai szerint az izraeli média képviselőinek sem a beutazás, sem az újságírói munkavégzés nincs engedélyezve Irán területén.

A külföldi újságírók iráni jelenlétét az iráni kultuszminisztérium sajtóosztálya felügyeli. A hatósági szervnél azonban azt mondták, a riporternő amerikai turistaként utazott be az országba, s emiatt nem őket terheli a felelősség a történtekért, hanem a külügyminisztériumot és a turizmusért felelős hatóságot, akik a turistavízumot kiállították az izraeli nő számára.

Haszan Róháni mérsékelt iráni elnök elődjétől, Mahmúd Ahmadinezsádtól eltérően nem használ Izrael-ellenes, gyűlöletkeltő retorikát, mindenesetre iráni vezetők korábban rendszeresen szólítottak fel Izrael felszámolására, amelyet a Közel-Kelet “rákos daganatának” neveztek.

Izrael ugyancsak ősellenségeként tekint Iránra, s élesen bírálja a Teherán atomprogramjáról nemrég a nagyhatalmak és az iszlám köztársaság között megkötött keretegyezséget. Az izraeli vezetők úgy vélik, a megállapodás egyáltalán nem állja útját annak, hogy Irán atombombát fejlesszen ki, sőt éppen egyengeti előtte az utat, és ez létében fenyegeti Izraelt.

Orientalita.hu – (Forrás: MTI)

Megosztom:

,




Back to Top ↑