2015. 05. 16.
Viharos ülésen Benjamin Netanyahu bemutatta új kormányát
2015. 05. 16.
Csütörtök este, majdnem két hónappal a választások után a kneszetben tartott viharos plenáris ülésen Benjámin Netanyahu miniszterelnök bemutatta negyedik, Izrael történetének harmincnegyedik kormányát.
Az ülés kezdetén a kneszet elnöke kivezettette az Arab Lista több képviselőjét, akik belekiabáltak Netanyahu programbeszédébe, hogy nem hiszik el szavait, amikor az új kormány békevágyáról és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséről szóló terveiről beszélt.
Válaszul az arab párt összes képviselője elhagyta a termet, majd Netanyahu ismertette új kormánya névsorát, miután csütörtökön saját jobbközép Likud pártja politikusai között is szétosztotta a koalíciós partnerekkel létrejött alkuk után megmaradt, még rendelkezésére álló miniszteri tárcákat az ország történetének leghosszabb kormányalakítási időszaka után.
Noha Netanyahu pártja erőteljes választási győzelme után azt ígérte, hogy két-három héten belül létrehozza új jobboldali-vallásos koalícióját, de a kabinet megalakítása a március tizenhetedikei választások után a koalíciós tárgyalások elhúzódása miatt mégis szokatlanul hosszú ideig tartott.
Kormánya így is csak egyfős többséggel rendelkezik a kneszetben, amelyben a százhúszból mindössze hatvanegy honatya állt a koalíció mögé: a Likud, a centrista Kulánu (Mindannyian), a jobboldali Bájt Hajehudi, az askenázi ultra ortodox Tóra Zsidósága párt, a keleti, arab országokból származó zsidók ultraortodox Sasz pártjának politikusai.
A Likud párton belüli egyezkedés sem bizonyult egyszerűnek, mert a kormányfő a szűk többség miatt saját pártjában sem hagyhatott sértődött politikust, hiszen később esetleg egy sorsdöntő szavazáson távolmaradásával a koalíció bármely tagja akár meg is buktathatja a kormányt.
Az utolsó napok Likudon belüli egyezkedései azt eredményezték, hogy Juvál Steinic energia és infrastrukturális ügyekkel foglalkozó miniszter lett, s megkapta mellé az atomenergia-ügyi bizottságot, megtartja az iráni atomügyeket és biztonságpolitikai kabinetbeli pozícióját is. Jiszráel Kac az új kormányban is megőrzi közlekedési tárcáját, e mellé övé lett a hírszerzést és ezentúl tagja lehet majd a szűkebb és különösen fontos biztonsági kabinetnek.
Netanyahu magánál tartotta a külügyi, az egészségügyi és a kommunikációs tárcát, de Ofir Akunisz foglalkozik majd a kommunikáció kérdéseivel tárca nélküli miniszterként. Móse Jaalon látja el továbbra is a védelmi miniszter feladatait, Hájim Kac népjóléti és szociális miniszter, Beni Begin pedig tárca nélküli miniszter lett.
Zeev Elkin az új bevándorlók befogadásáért, s mellette a stratégiai ügyekért felel, Miri Regev lesz a kulturális és sport minisztérium, és Dani Danon a tudományügyi miniszter. Jarív Leviné lesz a turisztikai tárca, Szilván Salom pedig a belügyi tárcát és a miniszterelnök-helyettesi pozíciót kapta. Gila Gamliel a nemek és a kisebbségek egyenlőségéért felel, és a párt belső választásain legjobban szereplő Gilád Erdán meglepetésre nem lesz miniszter.
A koalíciós megállapodások értelmében a Kulánut vezető Móse Kahloné lesz a pénzügyminiszteri tárca, s a párté még az építési tárca is, amelyet Joáv Galant kapott és a környezetvédelmi, amelyet Avi Gabaj tölt be. A Tóra Zsidósága nevű vallásos párt kapta az egészségügyi miniszter-helyettesi hivatalt és vele a tárca ügyeit, a keleti vallásos Saszhoz tartozó Arije Derié a gazdasági, a Negev – sivatag és a Galileai-hegység fejlesztéséért felelős minisztériumot vezeti, s Dávid Azulajé lett a vallásügyi tárca. A Bájt Hajehudi az igazságügyi tárcát Ajelet Sakednek, az oktatásit a pártelnök Naftali Bennetnek, a mezőgazdaságit pedig az eddigi lakásügyi miniszter Uri Arielnek adta.
A kormányt bemutató viharos plenáris ülésen nyoma sem volt az ilyenkor Izraelben megszokott ünnepélyes hangulatnak, amikor a családtagok jelenlétében gratulálnak az új kormány tagjainak. A balközép Cionista Tábor és a parlamenti ellenzéket vezető Jichák Hercog élesen bírálta az új kormányt, azt mondta, hogy a kormányfő hazugságok árán szerezte meg győzelmét, s egyetlen célja székének megőrzése volt. Netanyahu cirkuszának nevezte az kormányt, és kizárta annak lehetőségét, hogy valaha is csatlakozzon ehhez a kabinethez, hogy azt nemzeti egységkormánnyá bővítsék.
Orientalista.hu – (MTI)