Vörösre festett Trevi-kút: mint az üldözött és elfeledett keresztények vére
2016. 05. 02.
A világ nyissa ki a szemét a jelenleg folyó keresztényüldözés előtt, elég volt a cinkos hallgatásból! Ez a kiáltás hangzott fel április 29-én, pénteken este Rómában, amikor a Kirche in Not segélyszervezet kezdeményezésére a látogatóknak rendkívüli látványban lehetett része.
Fénycsóvákkal vérvörösre festették az Örök Város egyik szimbólumát, a Trevi-kutat. Ezzel emlékeztek arra a 200 millió keresztényre, akiket a XXI. század kezdete óta üldöznek.
Szíria keresztényeit elüldözték
Az aleppói káld püspök, Antoine Audo felemelte szavát a Nyugat közönye ellen. A másfélmillió keresztényből, akik a háború kirobbanása előtt éltek Szíriában, mára mindössze 500 ezer maradt. Aleppóban 160 ezer hívő élt: mára a számuk 40 ezerre apadt. A homs-i keresztényeknek nincs többé templomuk; Malulából, ahol a legősibb kegyhelyek voltak, el kellett menekülniük. Viszont a kormányerők által uralt vagy visszafoglalt területeken nyugalomban és biztonságban élnek a keresztények.
Nem felejtünk el titeket
A Trevi-kútnál tartott megemlékezésen jelen volt annak az olasz papnak, Andrea Santorónak a testvére, akit Törökországban gyilkoltak meg 2006-ban. Megemlékeztek Shahbaz Bhattiról is, aki Pakisztán első és egyetlen katolikus minisztere volt és 2011-ben öltek meg. Felidézték a négy jemeni szerzetesnővért, akiket márciusban gyilkoltak meg, valamint a garissai egyetem 148 diákját, akikkel tavaly végeztek Kenyában. „Azért vagyunk itt, hogy megüzenjük az üldözött keresztényeknek: nincsenek magukra hagyva, nincsenek egyedül és, hogy kérjük az erre járó embereket, ne feledkezzenek el létezésükről” – mondta Nunzio Galantino püspök, az Olasz Püspöki Konferencia titkára.
Orientalista.hu – Magyar Kurír