Cadmus fordítás Cadmus
Iszlám világ

2016. 09. 07.

Zarif: Az irániak iszlámja nem hasonlít ahhoz, amit a szaúdi terrormesterek prédikálnak

2016. 09. 07.

Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszter közölte, Irán és a muszlim világ nagy részének vallása semmilyen szinten nem hasonlítható a vahabita szaúdiak ideológiájához.

“Valóban; nincs hasonlóság az irániak és a legtöbb muszlim iszlámja, és/valamint a bigott szélsöségesség.között, amit a top vahabita pap és szaúdi terrormesterek* prédikálnak”, írta Zarif a Twitter oldalra kedden.

Zarif arra válaszul posztolta fenti megjegyzést, hogy egy vezető vahabita pap azt mondta; az irániak nem muszlimok.

Korábban Szaúd-Arábia főmuftija, Abdul Aziz Al ash-Sheikh szavait idézte egy arab nyelvű újság, miszerint az irániak nem muszlimok, és mély ellenérzést táplálnak a szunnitákkal szemben.

A mufti azután nyilatkozott erről, hogy Seyyed Ali Khamenei ajatollah, az Iszlám Forradalom vezetője bírálta a tavalyi haddzs során bekövetkezett minai tragédia felelőseit.

Múlt év szeptember 24-én hálálos pánik tört ki a szaúd-arábiai Minánál, Mekka közelében, amikor zarándokok két nagy tömege külső tényezők okán megindult egymás irányba a sátán szimbolikus megkövezése szertartásának helyszínénél.

Szaúd-Arábia azt állítja, hogy közel 770 ember halt meg az incidens során, de az Iráni Haddzs Zarándoklat Szervezetének tisztviselői szerint 4.700 ember, köztük több mint 460 iráni zarándok vesztette életét.

Ez a tömegkatasztrófa volt a leghalálosabb, ami valaha is zarándoklaton történt. Az Associated Press szerint 36 ország hivatalos nyilatkozata alapján, melyek zarándokai részt vettek a Haddzson, több mint 2.400 zarándok vesztette életét a súlyos balesetben.

haddzs halotjai szaúd

Múlt év szeptember 24-én a szaúd-arábiai Minában az éves Haddzs zarándoklat során bekövetkezett tömegkatasztrófa áldozatainak élettelen testei egy utcán.

Irán számos alkalommal bírálta a szaúdiak hozzá nem értését a minai súlyos tömegbaleset bekövetkezése és kezelése kapcsán.

Szaúd-Arábia ez évben sem tudta garantálni a zarándokok biztonságát, ezért Irán a közelmúltban bejelentette, hogy nem küld zarándokok az idei Haddzsra.

Megjegyzés: Szaúd-Arábiát a vahabizmus uralja, ami egy rendkívül intoleráns és erőszakos ideológia, melyet szabadon prédikálnak a papok az arab királyságban. Jellemzője a takfirizmus, azaz hogy a követői “hitetlenséggel” vádolnak mindenki mást magukon kívül, amely kapcsán úgy tartják, ez feljogosíthatja őket akár mások meggyilkolására is.l A takfirizmus a fő ideológiai irányzata a Daes (ISIL, ISIS) terrorista csoportnak is, amely számos esetben vállalta magára a szerte a világon, de legfőképp Irakban és Szíriában elkövetett halálos merényletek végrehajtását. A szélsőséges vahabita nézeteket a világ számos pontján terjesztik szaúdi olajdollárokból épített mecsetekben.

Orientalista.hu – (Persianews.vcp.ir, Press TV)

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑