2017. 07. 18.
Zöld utat kapott az iráni haditengerészeti bázis építése Szíriában
2017. 07. 18.
Bashar al-Assad szír miniszterelnök jóváhagyta az iráni haditengerészeti bázis felépítését, mely az oroszok által fenntartott Hmeymim Légibázis közelében fog elhelyezkedni – adta hírül a Russia Insider.
Szír források szerint a megállapodást már nyélbeütötték, ugyanakkor, egyelőre hivatalosan még nem jelentették be. Az új katonai állomáshely nem véletlen épül az orosz mellé: a rövidtávú cél egyértelműen a terrorizmus (azon belül is elsősorban az Iszlám Állam) elleni harc hatékonyabbá tétele.
Az iráni bázis kérdését már a múlt héten felhozta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Moszkvában tett látogatása során. Az izraeli miniszterelnök szerint egy ilyen katonai állomás felépítése káros lenne – mint mondta, elsősorban ezen kérdés motiválta, mikor úgy döntött, hogy meglátogatja orosz kollégáját.
Bár egyelőre tisztázatlan, hogy a felek miben egyeztek meg, s hogy egyáltalán megegyeztek-e, azonban valószínű, hogy Assad nem hozna meg egy ilyen döntést az orosz fél bevonása nélkül.
Mohammad Bagheri, az iráni Katonai Tanács elnöke korábban már megjegyezte, hogy Iránnak hamarosan saját bázisai lehetnek Jemenben és Szíriában, azonban ezt akkor mindenki propagandafogásnak tartotta. A helyzet azonban azóta sokat változott: Irán Szíria egyik kulcsfontosságú szövetségesévé nőtte ki magát az Iszlám Állam elleni harcban.
Jurij Netkacsev szerint ha az iráni katonák is részt vesznek a katonai műveletekben Szíriában, akkor Assad nyerni fog, s újra eljöhet a béke a szebb napokat is látott államba. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez egy olyan forgatókönyv, mely ellen Izrael, az Egyesült Államok, és a NATO-tagállamok közül elsősorban Törökország körömszakadtukig fognak küzdeni.
Mindeközben Vlagyimir Szazhiny arról nyilatkozott, hogy Irán sokkal nagyobb kapacitással is képes lenne részt venni a szír háborúban: Teherán ugyanis egyelőre szinte csak katonai tanácsadókat küld az országba, az Iráni Forradalmi Gárda egységei közül csak kevés harcol az országban, ők is nem hivatalosan teszik ezt. Bár a szakértő szerint ez a részvétel önmagában is nagyon sokat segített a legitim szír kormánynak, Irán sokkal többet is tudna tenni a háború tépte országért.
Viszont ha megépül ez a bázis, talán nem is olyan sokára már a Forradalmi Gárda egységei is ott lesznek azok között, akik kiűzik a terroristákat Szíria földjéről. Már csak az erről szóló megegyezés hivatalossá tételére várunk.
Netanjahut meg fogja ütni a guta…
Orientalista.hu – Crusader