Cadmus fordítás Cadmus

A menesztett alelnök is Mugabe lemondására szólított fel

A menesztett alelnök kifejtette, hogy azért hagyta el Zimbabwét, mert veszélyben érezte az életét, miután eltávolították a kormányzó pártból. Közlése szerint azóta is kapcsolatban van Mugabéval, és már hívták is őt vissza az országba, de addig nem tér vissza, amíg személyes biztonságára nem lát garanciát.

Volt pártja, a kormányzó Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió – Hazafias Front (ZANU-PF) is Mugabe távozását sürgeti, és a menesztett alelnököt szeretné az elnöki székben látni. A ZANU-PF kedden várhatóan indítványt terjeszt be a Mugabe elmozdítását célzó alkotmányos eljárás megindítására.

A ravaszsága és könyörtelensége miatt Krokodil ragadványnéven is emlegetett Mnangagwa a hadsereg és több befolyásos, háborús veteránokat tömörítő szervezet támogatását élvezi.

A hónap elején kezdődött a válság

A zimbabwei válság november 6-án kezdődött, amikor Mugabe menesztette Mnangagwát. Az alelnök elhagyta az országot, és ezután az államfő felesége, Grace Mugabe tűnt az utódlásra esélyes jelöltnek.

November 13-án Constantino Chiwenga vezérkari főnök bejelentette, hogy a hadsereg nem habozik közbelépni a politikai feszültségek lecsillapítása érdekében. Másnap páncélozott járművek jelentek meg Harare elővárosaiban.

A katonák éjjel bevonultak a városba, átvették az ellenőrzést az állami műsorszolgáltató felett. A hadsereg múlt szerdán bejelentette, hogy átvette az ország irányítását a kormánytól, Mugabét pedig házi őrizetbe helyezték. A vezérkari főnök hétfőn újra nyugalomra és türelemre intette a lakosságot, továbbá mindenkit arra szólított fel, hogy tartsa tiszteletben az ország törvényeit.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Sharing is caring!

, ,




Back to Top ↑