Cadmus fordítás Cadmus

Mugabe távozására várnak

EGYRE FOGY A ZIMBABWEI HADSEREG TÜRELME – PRETORIA RENDEZI A SOROKAT

Leváltotta pártelnöki tisztségéből Robert Mugabe zimbabwei elnököt a kormányzó Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU–PF) központi bizottsága, a helyére a menesztett alelnököt, Emmerson Mnangagwát választotta meg. Mnangagwa lesz a ZANU–FP jelöltje is a jövő évi elnökválasztáson. Mugabénak hétfő estig le kell mondani az elnöki posztról, ellenkező esetben a parlament megindítja ellene az alkotmányos vádeljárást – közölte Patrick Chinamasa volt igazságügy- és pénzügyminiszter, a kormánypárt jogi ügyekért felelős vezetője.

Zimbabwe felszabadult! – állította beszámolójában a zimbabwei állami televízió szombaton, bemutatva a hararei tömegtüntetést, amelyen a lakosság Robert Mugabe lemondását követelte. A nagyon szigorúan felügyelt állami tévéadó soha nem fordult volna az elnökkel szembe, mutatnak rá elemzők, így a képsorok és a kommentár történelminek tekinthető. A különböző befolyásos csoportok egymást követően jelentették be, hogy egyetértenek az elnök elmozdításával, így a háborús veteránok szövetsége is szigorúbb hangot ütött meg a péntekinél. Christopher Mutsavangwa, a szövetség főtitkára szerint Mugabénak meg kell állapodnia a hadsereggel minél előbb, vagy szembesülhet az emberek haragjával.

„Mugabe méltóságteljes távozásra számít, de mi ezt nem adjuk meg neki. Azok a veteránok se kaptak ilyen elbánást, akiket ő űzött el. Az pedig egyáltalán nem volt méltóságteljes, ahogy Emmerson Mnangagwa alelnököt eltávolította” – mondta az egykori katona. A meg nem erősített hírek szerint Mugabe valahol Hararéban tárgyal folyamatosan a hadsereg vezetőivel lelépése feltételeiről, az idő viszont egyre fogy, s nem biztos, hogy a hadsereg sokáig hagyni fogja az egyeztetéseket. A szombati tömegtüntetésen a katonák arra figyelmeztették a lakosságot, hogy óvakodjanak a provokátoroktól, és ne csapjon át erőszakba az örömünnep.

Gorden Moyo, az ellenzéki Népi Szivárványkoalíció (PRC) nevű párt vezetője óva intett attól, hogy Mugabe távozása örvén a kormányzó párt belső viszonyait megváltoztassák. Szerinte ugyanis nagy az esély arra, hogy a hatalmi vákuum idején kitisztogatják a pártból az ilyen vagy olyan okból problémássá vált személyeket politikai ellenfeleik, akik viszont Mugabe tettestársai voltak hatalma idején. Az érintett személyek nemcsak a politikai elitben, de a hadseregben is megtalálhatóak, ezért Moyo szerint ez sokkal súlyosabb probléma, minthogy a ZANU–PF belső ügyének lehetne tekinteni.

A közszolgáltatásokért felelős miniszter, Patrick Zhuwao viszont úgy vélte, a zimbabweiek „buták”, és a hadsereg felhasználja őket arra, hogy a nép által öt éve megválasztott vezető ellen forduljanak, mégpedig Emmerson Mnangagwa érdekében, aki egyáltalán nem népszerű a párton belül. Zhuwao viszont egyike azoknak, akik Mugabéhoz kötődnek, várhatóan ő is bíróság elé fog kerülni az említett tisztogatások során, ráadásul édesanyja Mugabe elnök húga volt.

Sabina Mugabe maga is parlamenti képviselő volt, s kétes hírnévre tett szert, mikor 2000-ben állítólag ő szabadított rá egy bandát egy fehér telepes birtokára, mert magának akarta megszerezni a Harare melletti házat. A fehér birtokost a támadó csoport agyonlőtte. Zhuwao a dél-afrikai tévének nyilatkozott egy ismeretlen helyről, amelyről csak annyit lehet tudni, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban van.

A most is ismeretlen helyen tartózkodó Emmerson Mnangagwa Mugabe régi harcostársa, maga is a függetlenségi háború veteránja, 1980 óta a hatalom közelében van. Általános vélemény szerint ő maga is Dél-Afrikában várja a helyzet rendeződését, ahogy dél-afrikaiak próbálják elérni Mugabe távozását is.

KÍNAI KAPCSOLAT

Nem zárható ki, hogy a zimbabwei katonai puccsnak kínai szála is van, hiszen Constantino Chiwenga tábornok, a zimbabwei hadsereg vezetője néhány napja Pekingben járt, ahol tárgyalt a Népi Felszabadító Hadsereg irányítóival. Fogadta őt Li Csuo-cseng (Li Zuocheng) tábornok, a kínai Központi Katonai Bizottság elnöke, valamint Csang Van-csüan (Chang Wanquan) védelmi miniszter is, a hadsereg szóvivője pedig annyit árult el, hogy mivel katonai jellegű találkozó volt, részletekről nem számolnak be.

Kína a hetvenes évek óta támogatja Zimbabwét, a függetlenség óta kiemelt partnere a dél-afrikai országnak, amely a legsúlyosabb gazdasági válság idején, 2000 körül is kész volt pénzsegéllyel támogatni Hararét. 2015-ben Kína 450 millió dollárt fektetett be az országban, ez a külföldi befektetések több mint fele, s az év januárjában Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök személyesen is ellátogatott távoli szövetségeséhez. 2010 és 2015 között Kína egymilliárd dollár kedvező kamatozású kölcsönt adott Zimbabwének, cserébe a hiperinflációval sújtott ország hivatalos pénznemévé tette a kínai jüant. Zimbabwe emellett az évtizedek során rengeteg katonai jellegű eszközt vásárolt Kínától, s nemrég adták át a kínai pénzből felépített Nemzeti Védelmi Főiskolát Hararéban, ám elemzők rámutatnak, az utóbbi években bizonytalanná vált a befektetett százmilliók sorsa a zimbabwei kormányzat tétovasága miatt.

Todd Moss elemző a Washington Post amerikai napilapnak azt mondta, valószínűtlen, hogy Peking ilyen direkt módon beavatkozna egy másik ország politikai rezsimváltásába, mivel „ők nem így intézik a dolgaikat”. Hozzátette ugyanakkor, a zimbabwei krízis egy olyan helyzet, amelyben Kína tényezőnek számít, az Egyesült Államok viszont egyáltalán nem.

Orientalista.hu – Magyar Idők

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑