Cadmus fordítás Cadmus

Muszlimellenes törvényt fogadott el Szlovákia

Szlovákia megnehezítette, hogy az iszlám hivatalosan elismert vallás legyen – áll a Reuters hírügynökség beszámolójában. A parlament a kormánykoalíció kisebbik tagjának, a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) javaslatára kétharmados többséggel elfogadott egy szigorító törvényjavaslatot ezzel kapcsolatban.

Eddig húszezer hívőre volt szükség ahhoz, hogy egy vallás államilag elismertté váljon északi szomszédunknál, és így költségvetési támogatáshoz jusson, valamint iskolát üzemeltessen. Ezt a számot emelték az SNS kezdeményezésére ötvenezerre – az ellenzéki, szélsőjobboldali Mi Szlovákiánkért Néppárt kétszázötvenezres küszöböt akart, ám ezt leszavazták.

A döntéssel jelentősen megnehezítették az iszlám államilag elismert vallássá válását a szlovák képviselők. A legutóbbi népszámlálás szerint kétezer muszlim él az országban, a Szlovákiai Iszlám Alapítvány számításai szerint összesen ötezren lehetnek.

Az SNS indoklása szerint a spekulatív egyházalapításokat – mint amilyen a Repülő Spagettiszörny Egyházé – szeretnék megelőzni az intézkedéssel. Ugyanakkor Andrej Danko pártelnök úgy nyilatkozott, mindent meg kell tenniük azért, hogy a közeljövőben ne épüljenek mecsetek az országban.

Magyar Nemzet Online

Sharing is caring!

,




Back to Top ↑