2017. 07. 09.
Szentföld: Elítélték a templom gyújtogatós zsidó szélsőségest
2017. 07. 09.
Názáretben az izraeli bíróság elítélte Yinon Reuvenit, a 22 éves zsidó szélsőségest, aki a Tibériás-tó partján fekvő Tabghában felgyújtotta a Kenyér és hal szaporításról elnevezett katolikus templomot 2015 júniusában – tette közzé a hírt az Asianews hírügynökség július 3-án.
A templom februárban nyílt meg újra a közönség számára
Reuvenit a gyújtogatást követő hónapban tartóztatták le Yehuda Asraffal együtt, akit felmentettek a vádak alól. Moshe Orbach, a harmadik gyanúsított még tárgyalásra vár. Ő szórólapokat terjesztett arra buzdítva, hogy támadást kell intézni a nem zsidó tulajdonok ellen. A lángok a templom mellett kárt okoztak a komplexumban levő üzletben és más épületekben is.
A Kr. u. V. századból származó mozaikpadló szerencsére nem sérült meg. A templom falán egy héber nyelvű graffitit találtak:
„A bálványok kidobásra kerülnek vagy lerombolják őket”.
A templom, amelyet naponta közel ötezer zarándok keres fel, februárban nyílt meg a közönség számára nyolc hónapos felújítási munkálatokat követően, amelyek költsége közel egy millió dollár volt.
Reuvenit gyanúsítják az Elszenderülés bazilika elleni támadással is
Helyi hírforrások szerint Reuveni már korábban is követett el gyűlöletből fakadó bűncselekményeket. Azzal gyanúsítják, hogy 2015 februárjában gyújtogatást végzett a jeruzsálemi Elszenderülés bazilika ellen és a Baladimban, a ciszjordániai zsidó előretolt álláshely közelében levő mecsetek ellen.
Zsidó szélsőségesek megtámadtak különböző keresztény és muzulmán épületeket
Az utóbbi években zsidó szélsőségesek és telepesek megtámadtak különböző keresztény és muzulmán épületeket az ún. „price tag” (árcédula) logika alapján. A szélsőségesek felfogása szerint a keresztényeknek és a muzulmánoknak meg kell fizetniük az „árat” azért, hogy elkobozták földjeiket. Egy időben ez a jelenség csak a Ciszjordániával határos területeken és Jeruzsálemben volt elterjedt, mára azonban már nagy részben kiterjedt a vidékre is.
Orientalista.hu – RadioVaticana