2016. 04. 04.
Támogassa a magyar régészek szíriai ásatását!
2016. 04. 04.
A külföldi kollégáik közül utolsóként a magyar régészek tartanak ki Szíriában, ahol a keresztes lovag várai közül az egyik legjelentősebbet tárják fel. Major Balázs archeológus és arabista a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régészeti tanszékének vezetője a 2000 évek eleje óta kezdte el kutatásait Szíriában.
A háború előtt még több mint hetven magyar szakemberrel és egyetemi hallgatóval működött a magyar misszió, a háború megindulását követően azonban csökkentették a létszámot.
A mostani régészcsapat első missziója januárban indultak ki , közel egy hónapot dolgoztak a II. András magyar király által építtetett Margat várában, ami a világ egyik legnagyobb keresztes lovagvár. A Földközi tenger partján fekvő Banjasz város közelében áll a középkori erődítmény. A terület a szíriai háború alatt végig a kormányerők kezén volt, így biztonságos körülmények között dolgozhattak a magyar régészek. A magyar csapat több kutatásban is részt vett. Korábban besegítenek az európai kutatók által elhagyott és a kormányerők által tavaly visszafoglalt egykori keresztes erőd, a világhírű Crac des Chevaliers kutatásába, valamint a Damaszkusz citadellájának munkálataiba is. Major Balázs és csapata tavasszal is dolgozni fog Szíriában. Az ásatásokról portálunk folyamatosan beszámol.
Kedves olvasóinktól ehhez a fontos munkához kérjük a támogatásukat, és adójuk 1%-át szánják a Sham Kulturális Közhasznú Alapítványnak ami a magyar régész csapat misszióját finanszírozza.
Margat vára – Szíriai Magyar régészeti misszió facebook oldala itt elérhető.
Adója 1%-ával támogassa a magyar régészek szíriai ásatását!
Sham Kulturális Közhasznú Alapítvány
Adószám:18258507-2-43
Köszönjük támogatásukat!!!
Orientalista.hu