Cadmus fordítás Cadmus

Tunéziában leváltották a kormányt

2016. 08. 02.

Kormányváltás elé néz Tunézia, miután a parlament a kormányfő ellen döntött a bizalmi szavazáson.

A képviselők közül mindössze hárman álltak Habib Eszid mellé, amit az magyaráz, hogy a kabinet jó ideje nem dönt a tunéziai gazdaság talpraállításához elengedhetetlen reformokról.

A most menesztett kormányfő az államfővel is konfliktusba került emiatt. Az Arab tavasz idején leváltott politikai elitből visszatért Bedzsi Kaid esz-Szebszi szerint Eszid képtelen kézben tartani a koalíciót, és így a négy nagy párt érdekharca lehetetlenné teszi, hogy a kormány tegye a dolgát.

Úgyhogy a koalíciós pártok most tárgyalásokat kezdenek arról, ki legyen az új miniszterelnök, és kik kerüljenek be az új kormányba, amelynek először is arra kell választ adnia, hogyan éleszti újra a tavalyi terrortámadások miatt megbénult húzóágazatot, a turizmust, amely mostanra a GDP-nek mindössze 8 százalékát adja.

Tunézia, a sikersztori

Tunézia az egyetlen ország Észak-Afrikában, ahol az Arab Tavasz idején beindult politikai változás nyugvópontra jutott. Egy aránylag gyorsan lezajlott belpolitikai válság után megszületett az új, a térségben egyedülállóan demokratikus alkotmány, ami csak az egyik jele annak, hogy a meghatározó politikai erők hajlandóak az együttműködésre, ha ez nem is zökkenőmentes.

A gazdaság stagnálásánál is fenyegetőbb, hogy Tunézia mára az iszlamisták fellegvára. Több ezer imám agitál országszerte a szélsőségesek javára.

Az Irakban és Szíriában hadjáratot folytató Iszlám Állam terrorszervezet haderejének zömét tunéziai önkéntesek adják, és a vezérkarban is sok a tunéziai.

Eközben az Iszlám Állam befolyása erősödik helyben, vagyis Tunéziában is, mert az ottani milíciák sorra fogadnak hűséget a magát kalifának nevező Abu Bakr al-Bagdadinak.

Vagyis az új kormánynak nemcsak a gazdaságot kell újból lendületbe hoznia, hanem megoldást kell találnia a terrorfészkek felszámolására is.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:





Back to Top ↑