Browsing the "Egyiptom" Category
2019. 10. 06.
Az Egyiptomi Fegyveres Erők bejelentése szerint az utóbbi időszakban 118 terroristával végeztek egy terror ellenes művelet során a Sínai félsziget északi és középső részén. A hadsereg szóvivője szerint a műveletek során 10 biztonsági személy, azaz 9 ...Tovább →
2019. 09. 28.
Az Iszlám Állam nevű terror szervezet brutálisan kivégzett két egyiptomi állampolgárt a Sínai-félszigeten, akiket azzal gyanúsítottak, hogy az egyiptomi hadseregnek dolgoznak. A kivégzésről készült felvételeket a terrorista csoport megosztotta, melyeken az látható, hogy a két férfi ...Tovább →
2019. 09. 25.
Az egyiptomi belügyminisztérium nem sokkal ezelőtt jelentette be, hogy a rendőrség bevetési egységei tűzharcban végeztek egy ismert terroristával. Amr Ahmed Mahmud Abu Al-Hussein a rendőrséggel vívott tűzharcban halt meg. A belügyminisztérium nyilatkozatában az is olvasható, hogy ...Tovább →
2019. 09. 21.
Harmadik alkalommal rendezik meg az El Gouna Filmfesztivált Egyiptomban, a Vörös-tengernél található üdülőövezetben, ahova a világ minden tájáról érkeznek alkotások. Idén több mint 200 filmkészítő és sztár vonul fel a vörös szőnyegen. Az esemény egyik fénypontja, ...Tovább →
2019. 09. 06.
Több mint 20 évvel az ötlet megjelenése után, októberben végül elkezdődik a metró építése, jelentette be Abdel Aziz Qansua, Alexandria kormányzója. A hírt a kormányzó az alexandriai ,,A nők egészségéért és fejlődéséért,, nevű regionális központban jelentette ...Tovább →
2019. 08. 27.
A kiváló kapcsolatoknak és a katonai együttműködésnek köszönhetően az egyiptomi és a kínai haditengerészet közös hadgyakorlatot tartott a Földközi tenger északi részén. A hadgyakorlaton a számos egyiptomi hadihajón kívül a XIAN-153 jelzésű kínai romboló vett részt, ...Tovább →
2019. 08. 14.
Egyiptomban roham léptekben halad a múltban szükséges engedélyek nélkül épített keresztény istentiszteleti helyek törvényesítési eljárása. Az elmúlt napokban a templomok ellenőrzésére felállított kormányzati ad hoc bizottság bejelentette, hogy újabb 88 kopt templom megfelel a törvényi előírásoknak. ...Tovább →
2019. 05. 09.
Az egyiptomi fegyveres erők szóvivője szerint az egyiptomi hadsereg jó kapcsolatra törekszik az állapolgárokkal, ezért részt vesz az állampolgárokkal együtt a Ramadán hónappal kapcsolatos teendők lebonyolításában. Ezért a Mohamed Zaki vezérőrnagy, az egyiptomi fegyveres erők vezérkari ...Tovább →
2019. 04. 13.
Az egyiptomi kormány egy nappal azután jelentette ezt be, hogy Abdel Fattah Al-Sisi elnök látogatást tett Washingtonban. Egyiptom ugyanis úgy döntött, hogy nem vesz részt az amerikaiak által megálmodott ún. ,,Arab NATO,, tervben, melynek segítségével az ...Tovább →
2019. 04. 04.
Az egyiptomi Vörös-tengeri tartomány kormányzója Ahmed Abdullah tábornok bejelentette, hogy júniustól betiltják az egyszer használatos műanyag termékeket. Ezt a döntést a HEPCA (Hurghada Enviromental Protection and Conservation Association) nevű civil szervezettel együttműködve hozták meg. Az egyszer ...Tovább →
2019. 04. 01.
Abdel Fattah Al-Sisi egyiptomi elnök szombaton bejelentette a havi szintű minimálbér emelkedését Egyiptomban. Június 30-tól az állami alkalmazottak havi jövedelme az eddigi 1200 egyiptomi fontról 2000 egyiptomi fontra (kb 30 000 forint) emelkedik. Az állami szektorban ...Tovább →
2019. 03. 19.
Egyiptom 2 milliárd dolláros szerződést írt alá Oroszországgal több mint 20 darab SU-35 típusú vadászgép vásárlásáról. Erről a Kommersant orosz hetilap számolt be március 18-án, mégpedig két jelentős védelmi ipari hivatalnokra hivatkozva. Az orosz lap szerint ...Tovább →
2019. 03. 11.
Az egyiptomi terrorelhárítók 40 db bevetésre kész robbanószerkezetet foglaltak le a Sínai félszigeten. Az egyiptomi terror elhárító egységek egy 30 méter mélyen található és 3 kilométer hosszú alagutat találtak a Sínai félsziget északi részén. A hadsereg ...Tovább →
2019. 03. 08.
Az egyiptomi belügyminisztérium sajtótájékoztatója szerint a rendőrség alakulatai hét terroristával végeztek egy tűzharc során Kairó Október 6 nevű külvárosában. A tájékoztató szerint a terroristák a Muszlim Testvériséghez köthető ,,Hasm,, nevű szervezethez tartoztak. ,,Az egyiptomi nemzetbiztonsági szolgálatok ...Tovább →