Cadmus fordítás Cadmus

Felix Tshisekedi győzött a Kongói Demokratikus Köztársaságban

2019. 01. 10.

Felix Tshisekedi ellenzéki vezetőt nyilvánította a Kongói Demokratikus Köztársaságban decemberben tartott elnökválasztás győztesének szerda éjszaka a központi választási bizottság (Céni).

A közölt adatok szerint Tshisekedi több mint 7 millió szavazatot, a leadott voksok 38,57 százalékát gyűjtötte be. Egyes megfigyelők szerint Joseph Kabila jelenlegi elnök kormánya valamilyen megállapodásra juthatott Tshisekedivel, miután elhalványult a reménye annak hogy a kormánypárt jelöltje, Emmanuel Ramazani Shadary volt belügyminiszter javára dőljön el a szavazás. Shadary négymillió voksot szerzett.

A választók összesen több mint 18 millió szavazatot adtak le.

A helyi katolikus egyház szerint ugyanakkor cáfolta a választási bizottság adatait, amely Tshisekedit hozta ki győztesnek. Az egyház püspöki konferenciájának (CENCO) egyik megfigyelői küldöttsége diplomatáknak azt mondta, hogy a szavazatok általuk elvégzett ellenőrzése szerint Martin Fayulu, egy másik ellenzéki jelölt győzött.

A testület szerint csalások történtek a szavazatok összeszámlálásánál. A CENCO, amelyet az ország legbefolyásosabb és legmegbízhatóbb intézményének tartanak, negyvenezer megfigyelőt küldött a választások menetének felügyeletére,

Egyelőre nem világos, hogy az ellenzéki jelölt, Martin Fayulu megtámadja-e az elnökválasztás eredményét. Ő 6 millió szavazatot kapott (34 százalék), a közvélemény-kutatások alapján vezetett, és a csalásokra figyelmeztetett. Az alkotmánybíróságnak 14 napja lesz arra, hogy hitelesítse a választási bizottság eredményét.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:




Back to Top ↑