Lapszemle

2016. 10. 10.

Elképesztően felpörögtek a török-orosz kapcsolatok



Putyin és Erdogan hétfőn találkozik Isztambulban. Oroszország és Törökország kész arra, hogy közös nevezőre jusson Szíriával kapcsolatban, újraindítsa a két ország közötti energetikai együttműködést, növelje a bilaterális kereskedelmet. Mindezzel egy konfliktussal terhelt időszakot hagy maga mögött a két állam.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn érkezik Isztambulba a török elnök meghívására. A legnagyobb és legnépesebb török város ad otthont a 23. Energia Világkongresszusnak, amely október 9-én kezdődött.

A találkozó fő célja, hogy “minden tekintetben” visszaállítsák a kétoldalú kapcsolatokat. A két államfő személyesen is fog beszélgetni, így kötetlenül folyhat a véleménycsere egy sor regionális és nemzetközi témát illetően – mondta Dimitrij Peszkov elnöki szóvivő.

Az orosz külügyminisztérium reményét fejezte ki a tárgyalások sikerét illetően. Közleményük szerint a két nagyhatalom együttműködése békét hozhat a háború tépázta Szíriában.

A tárgyalások során fontos téma lesz a Török Áramlat nevű gázvezeték kiépítése, amely mindkét fél számára előnyös lenne. A vezeték Oroszországból szállítana gázt közvetlenül Törökországba. A Török Áramlat a Fekete-tenger alatt futna és Boszporuszon áthaladva egészen Görögországig érne.

2015-ben felfüggesztették a 11,4 milliárd eurós projektet, mert a török légierő lelőtt egy orosz gépet és ekkor fagyossá vált a viszony a két ország között. Augusztusban indult újra a párbeszéd, miután Törökország bocsánatot kért az incidens miatt. Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan akkor találkozott először a kétoldalú kapcsolatok megszakítása óta.

A Török Áramlatban mintegy 23 milliárd köbméter gáz áramlana évente. Ebből 15,75 milliárd a törököké lenne, a többit pedig tovább küldenék Európába, amikor elkészül a gázvezeték meghosszabbítása. A teljes építkezés 2019-ben fejeződik be.

Törökország orosz segítséggel atomerőművet is felhúzna Akkuyu városa mellett. Az erről szóló megállapodást még 2010 májusában írta alá Törökország és a Roszatom. Az erőmű első blokkja 2020-ig elkészül és mintegy 22 milliárd dollárba fog kerülni a teljes építkezés.

A kétoldalú kapcsolatok romlása súlyosan érintette a törököket: Oroszország megszüntette a török mezőgazdasági termények importját, és vízumkényszert vezetett be a török állampolgárokkal szemben. A 2015-ös, 24 milliárdos kereskedelmi forgalom 11,2 milliárdra csökkent 8 hónappal később. Jelenleg a szabályozások feloldásával a felek arra törekszenek, hogy a kereskedelmi kapcsolatok visszaálljanak a válság előtti szintre.

A kapcsolatok jelenleg jobbak mint valaha. 2017 januárjában a tervek szerint a török és az orosz államfő alá fog írni egy átfogó szolgáltatási és befektetési megállapodást, valamint 2017 végére van betervezve egy szabadkereskedelmi egyezmény is.

“Általánosságban elmondható, hogy aktívan dolgozunk azon, hogy bepótoljuk az utóbbi hónapok elmaradásait”

– mondta Alekszej Ulyukajev gazdasági miniszter török partnerének társaságában, egy sajtótájékoztatón.

888.hu

Címkék: , , ,






Back to Top ↑