Cadmus fordítás Cadmus

15 évet kaptak a terrorista toborzók Belgiumban

2016. 04. 15.

A kiróható legmagasabb, 15 év szabadságvesztésre ítéltek két szélsőségest, Khalid Zerkanit és Fatima Aberkane-t, amiért dzsihadista harcosokat toboroztak az Iszlám Állam számára Belgiumban – tájékoztatott közleményében a brüsszeli fellebbviteli bíróság csütörtökön.

A tájékoztatás szerint Zerkani egy terrorista csoport vezetőjeként, Fatima Aberkane a csoport tagjaként fiatalokat szervezett be Belgium területén és küldött Szíriába, közöttük a novemberi, Párizsban elkövetett merényletek egyik elkövetőjét is.

A bíróság megemlítette, hogy Khalid Zerkani tavaly júliusban első fokon tizenkettő, Fatima Aberkane – aki több gyermekével együtt csatlakozott az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez Szíriában – nyolc év börtönbüntetést kapott.

Zerkani mindvégig tagadta az ellene felhozott vádakat, és nem volt együttműködő a több mint egy éve tartó eljárás során – tették hozzá.

A 2015. júliusi ítélethozatalkor a brüsszeli bíróság terrorista csoportban való részvétel miatt távollétében elítélte a Zerkani által beszervezett Chakib Akrouh nevű terroristát is, aki a Párizsban, november 13-án elkövetett támadásokat követően öt nappal, a francia főváros Saint-Denis nevű külvárosában tartott rendőrségi rajtaütés során halt meg, derekán egy robbanóövvel. Akrouh tagja volt az úgynevezett teraszkommandónak, amely 39 embert ölt meg párizsi kávéházak és bárok teraszain.

A bíróság úgy tájékoztatott, hogy Zerkani toborozta Reda Kriket-t is, aki társaival Párizsban kívánt merényletet elkövetni az Iszlám Állam dzsihadista szervezet megbízásából. A fegyveres rablás miatt ismert Kriket-t – akit ugyancsak távollétében ítéltek el ugyanazon a 2015. júliusi ítélethozatalkor – március végén fogták el a francia hatóságok a Párizshoz közeli Argenteuil-ben.

A közlemény szerint a tavaly júliusi ítéletek kihirdetéssekkor a 42 éves Khalid Zerkani mellett csak 13 elítélt volt jelen, a többi 19 ember Szíriában harcolt, vagy meghalt.

A bíróság közleményében arról is tájékoztatott, hogy a Zerkani vezette terrorista csoportban való részvétel miatt öt év börtönbüntetést kapott Maria Grillo, aki Szíriában kívánt csatlakozni a dzsihádista harcosokhoz, valamint négy év felfüggesztett szabadságvesztést róttak ki Naima Aberkane-ra, Fatima Aberkane húgára, aki pénzügyi támogatást nyújtott a csoporthoz csatlakozó dzsihadista harcosoknak készülő fiataloknak.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑