2019. 07. 09.

A jemeni húszik bírósága halálra ítélt kémkedésért 30 embert

Halálra ítélt 30 embert kedden Jemenben a  síita húszik bírósága, akiket azzal vádoltak, hogy a Szaúd-Arábia vezette katonai szövetségnek kémkedtek – közölte Szanaában egy igazságügyi vezető.

A szanaai büntetőbíróság által elítéltek – egyetemi tanárok, szakszervezeti vezetők és hitszónokok – egy 36 fős vádlott csoport tagjai voltak, akiket egy éve tartanak fogságban – közölte a nevének elhallgatását kérő illetékes az AFP francia hírügynökséggel.

„A büntetőbíróság kedden 30 ember halálos ítéletét mondta ki agresszor országok javára történő kémkedés vádjával” – közölte az illetékes.

Az igazságügyi vezető elmondta, hogy az érintett személyeket bűnösnek találta a bíróság abban, hogy információkat adtak át a szövetség országainak, amelyekkel a légicsapásokat segítették. A hat másik vádlottak felmentették.

Arab nyelvű Twitter-üzenetében az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet „az emberi jogok súlyos megsértésének” minősítette a 30 ellenzéki ügyében hozott halálos ítéleteket, „az igazságtalan ítéletek eltörlését” és a vádlottak „haladéktalan szabadlábra helyezését” követelte.

A Rijád által vezetett katonai szövetség 2015 márciusa óta harcol Jemenben a nemzetközileg elismert kormány hadseregének oldalán az Irán által támogatott húszi lázadók elleni háborúban.

Azóta, hogy a húszik 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, Szanaát, a bíróságaik sorozatban hozzák a kémkedés vádjával kirótt halálos ítéleteket.

2018 májusában egy szanaai bíróság két férfit ítélt halálra azzal a váddal, hogy Szaúd-Arábiának kémkedett, ugyanez a bíróság mondta ki a halálos ítéletet egy fiatal családanya, a 22 éves Aszmaa al-Omeiszi és két férfi ellen „ellenséges ország” – az Egyesült Arab Emírségek – „támogatása miatt”. Ezeket a halálos ítéleteket még nem hajtották végre.

Kedden a terrorizmussal kapcsolatos ügyekben ítélkező fellebbviteli bíróság 15 évi börtönre enyhítette Omeiszi ítéletét.

A jemeni háborúban különböző civil szervezetek adatai szerint több tízezren haltak meg, közöttük számos polgári személy, és az ENSZ szerint a konfliktus a világ legsúlyosabb humanitárius katasztrófáját idézte elő.

MTI

, , , ,




Back to Top ↑