2018. 09. 22.

A török kormány beismerte: jön az elkerülhetetlen lassulás



A török kormány csütörtökön ismertetett új középtávú gazdasági programjában jelentősen rontotta előrejelzését a gazdasági bővülés idei és jövő évi ütemére.

A Berat Albayrak pénzügyminiszter által ismertetett új előrejelzés szerint az eddig mindkét évre várt 5,5 százalékos növekedés helyett a török gazdaság idén 3,8 százalékkal, jövőre pedig már csak 2,3 százalékkal nő a tavalyi 7,4 százalékot követően.

A miniszter szerint idén 20,8 százalék, 2019-ben 15,9 százalék, 2020-ban pedig 9,8 százalék lesz az infláció, ami idén augusztusban 15 éves csúcson, 17,9 százalékon állt.

Az új gazdasági program azzal számol, hogy a munkanélküliség a tavalyi 11,2 százalékról idén 11,3 százalékra nő, jövőre 12,1 százalékra emelkedik, majd 2020-ban 11,9 százalék lesz.

A gazdasági program célja erős alapokon nyugvó, fenntartható gazdasági növekedés megteremtése, a gazdaság 5 százalékkal bővülhet 2021-től – mondta a török pénzügyminiszter.

A pénzügyminiszter szerint a befektetések szempontjából prioritást élveznek majd a következő években a gyógyszeripari, az energiaipari és a petrolkémiai ágazatok, hogy ezáltal is csökkentsék a folyó fizetési hiányt, ami a GDP 2,6 százalékára csökken 2021-ig az idei 4,7 százalékról. A pénzügyminiszter bejelentette azt is, hogy felfüggesztik az összes olyan beruházási projektet, amelynek a tenderét még nem zárták le. Felülvizsgálják továbbá a társadalombiztosítási rendszereket, és átalakítják az exportösztönzést.

Portfolio.hu

, , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com