Cadmus fordítás Cadmus

A WFP a jemeni élelmezési válságra is felhívta a figyelmet 

Tobias Flaemig, a WFP egyik munkatársa a jemeni fővárosban, Szanaában arról számolt be, hogy napról napra súlyosbodik a krízis a polgárháborús országban.

Mint mondta, az élelmiszerárak elszabadultak, és emberek milliói küzdenek azért, hogy eteni tudják családjaikat. Flaemig szerint az árdrágulást főleg az okozza, hogy a benzinárak 90 százalékkal magasabbak a tavalyinál.

A WFP illetékese szerint a jemeni lakosság több mint 40 százaléka nem jut elegendő élelmiszerhez, 2,3 millió, öt évesnél fiatalabb gyermek krónikusan alultáplált, valamint 1,2 millió terhes nő és szoptatós anya. Rámutatott arra, hogy számos család eladósodott, hogy élelmiszert vásárolhasson.

Flaeming adakozásra szólította fel a nemzetközi közösséget. Mint mondta, a WFP-nek 1,9 milliárd dollárra lenne szüksége Jemen számára, de eddig csak egymilliárd dollárhoz jutott a szervezet.

A WFP 13 millió embert támogat Jemenben, ahol 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi lázadók és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között. Az országban rendkívül súlyos humanitárius válság alakult ki.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑