Az indiai kormányfő letette a Babri-mecset romjaira épülő hindu templom alapkövét

Narendra Modi indiai kormányfő kedden letette az 1992-ben hinduk által elpusztított, 16. századi Babri-mecset romjaira épülő hindu templom alapkövét az ország északi részén, Uttar Prades államban fekvő Ajódjhában.

A területet a muszlimok évtizedeken át magukénak követelték, az indiai legfelsőbb bíróság azonban nemrég a hinduk javára foglalt állást az ügyben, megnyitva ezzel az utat a hindu nacionalisták által régóta várt templomépítés előtt.
Modi a 40 kilogrammos ezüst alapkövet a templom jövőbeni szentélyének helyén helyezte el, miközben hindu vallási vezetők himnuszokat kántáltak, ezzel jelezve a templom építésének megkezdését.

kormányfő azt hangoztatta, hogy India “arany fejezetet nyit Ajódhjában”, és az ország úszik a boldogságban, hogy “véget ért az évszázados várakozás”. Modi pártja, az Indiai Néppárt (Bharatíja Dzsanata Párt – BJP) régi ígéretét teljesíti a templomépítéssel.

A ceremónián több száz hindu, szikh és dzsain szentélyből származó szentelt vízzel öntözték a talajt. A rendezvényen a koronavírus-járvány miatt elrendelt óvintézkedések miatt mindössze 175-en vettek részt, köztük hindu vallási vezetők és szent emberek, illetve meghívták a muszlim közösség néhány képviselőjét is.

A vitatott terület az ország egyik legsúlyosabb vallási villongásának gyújtópontja volt. A 16. századi Babri-mecsetet hinduk rombolták le 1992-ben, az ennek nyomán kibontakozott erőszakhullámban több mint kétezren vesztették életüket.

A hinduk úgy tartják, a mecset azon a helyen épült, ahol egykor a hindu Ráma istenkirály születési helyét jelző templomuk állt, amelyet a mogulok romboltak le 1528-ban.

Az indiai legfelsőbb bíróság egy évtizedekig húzódó jogi huzavonát követően tavaly döntött úgy, hogy a területet átengedi a hinduknak, míg a muszlimoknak egy másik helyen engedélyezték a mecset újjáépítését.

A muszlimok mintegy 14 százalékát teszik ki India 1,3 milliárd lakosának. A muszlim kisebbség – egyes csoportok tiltakozása ellenére – nagyrészt elfogadta a törvényszék döntését, és úgy döntött, a hindu templomtól mintegy húsz kilométerre építi újjá a mecsetet.

Az ötkupolás, háromemeletes, homokkőből emelt hindu templom 212 oszloppal nagyjából 3 milliárd rupiába (11,6 milliárd forintba) fog kerülni, és várhatóan 2024-ben készül el, éppen a választások idejére, politikai tőkét szolgáltatva Modi pártjának.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑