Csaknem száz húszi harcossal végeztek a koalíció légicsapásai
2021. 10. 23.
Több mint 90 húszi fegyveressel végeztek a nemzetközileg elismert jemeni kormány oldalán beavatkozó, szaúdi vezetésű katonai koalíció légicsapásai az észak-jemeni Marib térségében – jelentette be pénteken a SPA szaúdi hírügynökség a koalíció közleményére hivatkozva.A tájékoztatás szerint a műveleteket az immár több napja a harcok egyik középpontjában lévő al-Dzsauba és al-Kasszara településeken hajtották végre, ahonnan már több légicsapást is jelentettek a héten.
A BOMBÁK MEGSEMMISÍTETTEK HAT KATONAI JÁRMŰVET IS.
A koalíció által közölt számok valódiságát nem lehet ellenőrizni, mert a térségben nincs jelen a nemzetközi sajtó, a húszik pedig rendszerint nem adnak hírt a katonai veszteségeikről.
Marib a kormányerők kezén lévő utolsó jelentős település az ország északi részén. A húszik februárban indítottak támadást a város elfoglalására. Erre válaszul a kormányerőket támogató, szaúdi vezetésű koalíció légitámadások sorát indította.
Az Irán által támogatott húszik 2014-ben foglalták el az ország fővárosát, és elüldözték az ország kormányát, amely jelenleg Szaúd-Arábiában működik. Rijád és szövetségesei 2015 tavaszán avatkoztak be katonailag is a jemeni polgárháborúba. A konfliktus már több tízezer ember, köztük rengeteg civil életét követelte, és az ország lakosságának jelentős részét éhínségbe taszította.
Szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) a feszültség csökkentésére szólította fel a szemben álló feleket annak érdekében, hogy enyhítsék a katasztrofális méreteket öltött élelmiszerhiányt.
Portfolio.hu, MTI