Cadmus fordítás Cadmus

Csoportos nemi erőszakot követtek el a migránsok Európa egyik legkedveltebb üdülőhelyén

2017. 08. 27.

Wiadomosci szerint a húszas éveiben járó lengyel párt este támadta meg négy, Afrikából származó migráns, ráadásul az eset Rimini tengerpartján történt – Európa egyik legnagyobb üdülőközpontjában.

A migránsok a férfit többször fejbe ütötték, aki emiatt eszméletét vesztette. A négy bevándorló ezután többször is megerőszakolta a védtelen nőt, majd miután végeztek, ki is rabolták a lengyel párt. A vérben fürdő, sokkos állapotban lévő párosra járókelők figyeltek fel, ők értesítették a hatóságokat. A lengyel párt kórházba szállították.

A Milánóban található lengyel konzulátus minden segítséget megad a megtámadott párnak, akárcsak a helyi hatóságok, akik mélységesen elítélték a támadást.

Arra kérjük a lakosságot, hogy működjenek együtt a rendőri erőkkel, és közöljenek velünk minden olyan információt, amely a nyomozás során hasznunkra válhat”

– nyilatkozták a hatóságok.

Az olasz politikusok közt szintén felháborodást keltett a brutális támadás, Matteo Salvini, a jobboldali Északi Liga vezetője szerint a „börtön nem lesz elég” az elkövetőknek, ha elfogják őket. Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) vezetője szerint szégyenteljes az, hogy Olaszország kezd egy afrikai gettóra hasonlítani. Az állam tétlenségét okolta, és szolidaritását fejezte ki a lengyelek iránt.

Orientalista.hu – 888.hu

Megosztom:




Back to Top ↑