Egyiptomban elengedték a török újságírókat

Szabadlábra helyezte az egyiptomi főügyész az Anadolu török állami hírügynökség kairói irodájának öt munkatársát, akiket a minap vettek őrizetbe álhírterjesztés vádjával – jelentette péntekre virradóra internetes felületén az al-Ahram című lap.

Az állami kézben lévő újság közlése szerint Hamada asz-Szavi főügyész döntése értelmében a két, török állampolgársággal rendelkező letartóztatottat átadják Törökország kairói nagykövetségének, és el kell hagyniuk az országot. A három egyiptomit óvadék ellenében engedte el.

Az Anadolu hírügynökség szerdán adott hír arról, hogy az egyiptomi rendőrség házkutatást tartott a kairói tudósítói irodájában, és őrizetbe vette négy munkatársát – egy török és három egyiptomi állampolgárt -, lefoglalta útleveleiket, mobiltelefonjaikat és számítógépeiket, megakadályozva, hogy kapcsolatot teremtsenek a külvilággal.

Az al-Ahram azonban öt emberről ír, és nem derül ki, hogy miért van számbeli ellentmondás a két hír között.

Az egyiptomi belügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy álhírterjesztés miatt emeltek vádat ellenük. A tárca szerint a török hírügynökség kairói irodája valójában egy álcázott „hackerbázis” volt, hamis híreket terjesztett Egyiptomról.

A török külügyminisztérium elítélte a rendőrségi intézkedést, bekérette Egyiptom ankarai ügyvivőjét, és magyarázatot kért tőle.

Egyiptom és Törökország között az utóbbi években megromlottak a kapcsolatok, elsősorban amiatt, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök támogatta az iszlamista Muzulmán Testvériséghez tartozó Mohamed Murszit, aki Egyiptom első szabadon megválasztott elnöke lett, és akit 2013-ban buktatott meg a hadsereg. A két ország közti ellentéteket táplálja az, hogy ellenkező oldalt támogatnak a líbiai polgárháborúban.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑