Fegyvereket foglalt le az amerikai haditengerészet az Arab-tengeren

Fegyvereket foglalt le egy vitorláshajón az amerikai haditengerészet az Arab-tengeren – jelentették be vasárnap.

A feltehetően Jemenbe szánt szállítmányt a Monterey amerikai rakétacirkáló fedezte fel ellenőrzéskor az Arab-tenger északi részén végrehajtott műveletben.

A lefoglalt fegyverek között kínai gyártmányú gépkarabélyok, nehézfegyverek és rakétagránát-vetők voltak. A haditengerészet nem jelölte meg, hogy honnan származhatnak.

A fegyverek választéka azonban hasonlatos az Egyesült Államok és a szövetséges erők által a térségben feltartóztatott más szállítmányokéhoz, amelyekről később kiderült, hogy Jemenbe tartanak, ahol az Irán által támogatott húszi lázadók harcolnak a szaúdiak vezette katonai koalícióval az ország ellenőrzéséért.

Jemenben kézifegyver van, amelyet a konfliktus évei alatt csempésztek be a rosszul ellenőrzött kikötőkbe.

Az Arab-félsziget délnyugati peremén fekvő országban 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi lázadók és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket a szaúdi vezetésű koalíció támogat. Szaúd-Arábia attól tart, hogy regionális riválisa, Irán komolyabban megvetheti lábát az Arab-félszigeten a síita fegyveresek térnyerésének következtében.

MTI

Sharing is caring!

, ,




Back to Top ↑