Cadmus fordítás Cadmus

Nemsokára az oroszok útlevél nélkül utazhatnak Törökországba

2019. 03. 27.

Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter bejelentette: tárgyalásokat kezdtek annak kapcsán, hogy orosz állampolgárok útlevél nélkül, személyi igazolványukkal utazhassanak Törökországba.

Mevlüt Çavuşoğlu elmondta, hogy erőfeszítéseket tesznek Oroszországgal a vízumkényszer feloldása érdekében:

„Megkezdtük az elektronikus vízumeljárást. A kávézóban, a tévé előtt ülve telefonról, tabletről vagy számítógépről 3 perc alatt lehet elektronikus vízumot igényelni. Egyes országok esetében az előfeltételeket is kezdtük eltörölni. Például India és Kína tekintetében fontos munka folyik, 14 térségben nyitottunk vízumirodát. Könnyíteni akarjuk a Törökországba vágyó indiaiak vízumügyeit” – mondta a külügyminiszter.

Ankara egyes országokkal lehetővé tette az útlevél nélküli utazást, Grúziába, Ukrajnába és Moldovába is útlevél nélkül utazhatnak.

„Március 28-án Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Antalyába jön, és részletesen tárgyalunk erről. Április 8-án közösen Moszkvába utazunk a felső szintű együttműködési tanács ülésére, és közösen nyitjuk meg az Oroszországgal elkezdődő Kultúra és Turizmus Évét. Mindennek célja országunk jobb bemutatása és a nagyobb idegenforgalom” – mondta a török külügyminiszter.

Çavuşoğlu azt is elmondta, hogy a Törökországba egészségügyi vagy más céllal érkező turisták hosszabb ideig akarnak maradni, különösen azok, akik hideg éghajlatról érkeznek. Egyes országok állampolgárai 30 napig tartózkodhatnak Törökországban, amit 90 napra terveznek emelni.

A 90 napnál hosszabb tartózkodás törvényi kereteiről a külügyminiszter elmondta:

„Törvényileg meghosszabbítjuk a 90 napos törökországi tartózkodást, rugalmasak leszünk. Az illetékességet a kulturális és idegenforgalmi, valamint a külügyminisztériumra bízzuk” – mondta.

TRT nyomán

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑