Idegenek között Ramadan idején
2017. 06. 12.
Idén már több mint 61 ezren értek partot Olaszországban, a legnagyobb nyomásnak azonban mégis a Líbiától alig ötszáz kilométerre fekvő Szicília van kitéve, amelynek ötmilliós lakossága mára teljesen megrogyott a bevándorlók jelentette teher alatt. A szigetre érkező menekültek többsége iszlám vallású, és sokuknak ez az első alkalom, hogy szülőföldjüktől távol, idegen kultúrában töltik a ramadán ünnepét. A Magyar Idők tudósítói a szicíliai Catania városában jártak.
– Most azért jöttél ide, hogy a migránsokkal foglalkozz, vagy azért, hogy velünk, akiknek ezzel együtt kell élni? – szegezi nekem a kellemetlenkedő kérdést rögtön az elején szállásadónk, Valeria, miközben az Etna lábánál fekvő Catania elevenen pezsgő főutcáján kísér minket az éjjel-nappali felé. A 26 éves jogászhallgató lány értetlenkedő reakciómat látva elnézőbb stílusra vált, és elmeséli személyes történetét: az Amnesty Interantional emberi jogi szervezet aktivistájaként dolgozó barátnőjét várta a munkahelye előtt, amikor afrikai menekültek inzultálni kezdték
„Te is nő vagy, pontosan tudod, milyen, amikor látod »azt« egy férfi szemében. Csak méregettek és szólongattak, én pedig imádkoztam, hogy Antonietta minél hamarabb jöjjön már, hogy végre elmehessek innen.
” Miközben a városháza előtt sétálunk, Valeria az utca szemközti oldalára mutatva óva int minket: arra ne nagyon sétáljatok sötétedés után, és a fényképezőgépet sem ajánlatos a nyakatokban hordanotok.
Már a 72 ezret is meghaladta idén a Földközi-tengeren átkelő migránsok száma. A legnagyobb nyomásnak Olaszország van kitéve, az ENSZ adatai szerint itt több mint 61 ezren értek partot, míg Görögországban kicsivel több mint 7500-an, Spanyolországban pedig alig háromezren. A származási országot tekintve a szíriai menekültek a középmezőnyben vannak, a legtöbben a közép-afrikai országokból érkeznek.
A partot érők 17 százaléka gyermek, 11 százaléka nő és 72 százaléka férfi. Bár az olasz partok mindegyike roskadozik a leterheltségtől, a Líbia fővárosától, Tripolitól ötszáz kilométerre fekvő Szicíliára hárul a legtöbb feladat a dél-európai országba özönlő menekültekkel kapcsolatban: minden nagyobb tengerparti városában befogadóközpontok működnek, a kikötők a szigetre érkező tömegek regisztrálására alkalmas hotspotoktól zsúfoltak, a létesítmények kapacitása pedig hiába véges, hetente érkeznek újabb és újabb, bevándorlókkal telített mentőhajók.
Az Európát sújtó migrációs válság minden nyomasztó problémája a szicíliai lakosok mindennapjává vált. A lila virágú zsakarandafák árnyékában lépten-nyomon migránsok hűsölnek éppúgy, ahogy a város főterén található Santa Agata-katedrális tövében. A mediterrán város parkjának szökőkútjában afrikai fiatalok áztatják a lábukat, miközben a helyiek a halpiac atmoszférájával igyekeznek elvonni a turisták figyelmét a mindent körülvevő mocsokról. A délutáni sziesztáját a parkban lévő platánfa alatt töltő Giuseppe szerint régóta megy már ez, és bár – mint mondja – a sziget lakosai jó szándékúak és segítőkészek, a kialakult helyzet egyszerűen már túl sok.
A 76 éves úr szerint nem is azzal van a baj, hogy jönnek, hanem azzal, hogy nem tudnak velük mit kezdeni: az ugyanis nem mehet a befogadóközpontokba, akinek elutasítják a menedékkérelmét, így marad az utcán és a házak kapualjában. Catania főterétől alig öt perc sétára egy mecsetbe botlunk, amely előtt kisebb tömeg cseverészik az ima végeztével. A Mercy Masjid Ar-Rahmah nevű mecset imámjához lépve megkérdem, beléphetünk-e, ő azonban válasz helyett nyári öltözékem fürkészi. Társalgópartnereivel való rövid tanácskozás után végül úgy dönt, beléphetünk, azonban egyetlen feltétellel: nem szólhatunk senkihez.
Délután hat fele jár, már alig néhányan imádkoznak a mecset szőnyegén, a felső szinten elkülönülve pedig asszonyok játszanak gyermekeikkel. A mecset szomszédságában lévő épületben hosszú asztalok sorakoznak, roskadásig pakolva joghurttal, dinnyével és vizeskancsókkal. Érdeklődő tekintetemet látva az egyik imádkozó felém lép, és magyarázza: a ramadán böjti időszaka a megtisztulás, az önfegyelem és az imádság hónapja. Akid büszkén mesél kultúrájáról, a szerény vacsorát pedig azzal indokolja: a ramadán a testi vágyakon való felülkerekedésről szól, így a hívőknek napkeltétől napnyugtáig tartózkodniuk kell a testi örömöktől, és utána is csak szegényes táplálékot vehetnek magukhoz.
Ételt is osztanak az érkező bevándorlóknak
A szigetre érkező menekültek többsége egyébként iszlám vallási hátterű, és sokuknak ez az első alkalom, hogy szülőföldjüktől távol, idegen kultúrában töltik a ramadán ünnepét – ezt már Medea, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) helyi koordinátora mondja, miközben a Caritas nevű segélyszervezet vacsoraosztására kísér bennünket. A cataniai vasútállomás oldalfalában lévő központ mindennap zsúfolásig megtelik hat és hét óra között. A pincehelyiség faltól falig asztalokkal van körberakva, szabad helyet nem nagyon találni.
Antonio, az egyik önkéntes felénk sietve arra kér minket, ne nagyon mászkáljunk felügyelet nélkül a bevándorlók között, inkább majd ő megmutatja nekünk, kivel „érdemes” szóba állni. Az asztalok között szlalomozva hamar rájövök, miért marad végig szorosan mellettem, és közben óhatatlanul is Valeria szavai jutottak eszembe. Miközben Antonio körbevezetett a „barátságosabb” menekültek között, én magam is csak arra tudtam gondolni, hogy szeretnék minél hamarabb szabadulni innen.
Magyar Idők – Tóth Loretta
Ramadan alatt is folytatja Izrael a palesztinok mészárlását →
Megkezdődik a ramadán az iszlám országokban →
Egy izraeli miniszter eltörölné a Ramadan hónapot →
