2017. 11. 07.

Tévéállomás elleni támadást hajottak végre Kabulban



Valószínűleg öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a bejáratnál, majd ezt követően kettő vagy három fegyveres behatolt a pastu nyelven, Afganisztán teljes területén sugárzó Shamshad TV épületébe.

A televízió egyik munkatársa az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy a támadók először kézigránátokat dobáltak, majd tüzet nyitottak a biztonsági őrökre.

Legalább két biztonsági őr – egy férfi és egy nő – életét vesztette a tűzharcban, és húsz körülire tehető a sebesültek száma. A támadás idején az épületben rekedt újságírókat sikerült megmenteni – közölte a kabuli rendőrség.

A közelben lakók a délelőtt folyamán több robbanásról és folyamatos lövöldözésről számoltak be a dpa német hírügynökségnek. Szemtanúk szerint több vérző ember menekült ki a tv-állomás épületéből.

A Shamshad TV a támadás után megszakította műsorát, amelyet két és fél órás szünet után újraindítottak, bár akkor még tartott az épület felső szintjeinek átvizsgálása.

Az Iszlám Állam terrorszervezet a szócsövének számító Aamák hírügynökségen keresztül vállalta a merényletet, bár nem ismertetett bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a merénylők a tagjai közé tartoztak.

Tavaly a kormányellenes tálibok is elkövettek több támadást újságírók ellen, de ezúttal az iszlamista mozgalom azonnal jelezte a Twitteren, hogy nincs köze az akcióhoz.

Afganisztánban az utóbbi időben egyre több támadás ér újságírókat. Tavaly 13 médiaalkalmazottat öltek meg az országban, közülük tíznek haláláért a tálibok voltak felelősek. 2016 januárjában a tálibokat élesen bíráló Tolo TV egyik minibusza ellen követtek el öngyilkos merényletet a lázadók. A támadásban hét ember halt meg.

Orientalista.hu – MTI

Címkék: , , , , , ,






Back to Top ↑