Publicisztika

2016. 09. 10.

Cionista iszlám



A hazugsággyárak elnyomták az értelmet, emberek képtelenek átlátni a lényeget, akik pedig látják, démonizálódnak, vagy szilenciumban élnek. A nyelv szavai értelmüket vesztik, mert az értelmet is kilopják mögülük. Nem merünk tisztán fogalmazni és marad minden a ködben.

Mi is van a ma iszlámjával? Síita, szunnita, egyéb? Ez mese. Csokornyakkendős akadémikusok meg fogják tudni magyarázni katedrák deszkáin, miért vagyunk állatok és azt is, hogy 1400 éves vita miatt egymásnak esünk. Ezt a lerágott csontot molekuláris szinten magyarázzák, de köd lepi el a ma iszlámnak nevezett borzalmát, melyet ugyanezek a csokornyakkendős urak hoztak be a világ kommunikációs színpadára és vált a Szovjetunió bukása után meghatározó ellenségképpé.

Ki is az a Szaúdi uralkodó ház, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett az iszlám nevének befeketítésében, muszlimok meggyalázásában?
Az Al-Szaúd ház őse nem más, mint Mordechai Bin Ibrahim Bin Moche Baszrából. Nem tipikus arab név. Miután bekerült egy jámbor karavánnal a mai Rijád (akkor Dar’aiyah) vidékére, összeugrasztotta az arab törzseket, majd uralma alá terelte azokat. Unokája Szaúd, a dinasztia névadója. Rengeteg véres történettel tarkított királyságuk 1744-ben kötötte magát Mohammed Abdel Wahab tanításaihoz, akinek szintén érdemes megkapargatni hátterét. Ő Bursából, Törökországból származott egy Donmeh kabbalista zsidó családból, akik Shabbetai Zevitől eredeztették magukat.

Fenti információk akkor kerültek napvilágra, amikor az amerikaiak elfoglalták Irakot és rátették kezüket Szaddam Husszein katonai hírszerzésének anyagaira. Ezek hitelességét az is bizonyítja, hogy Mohamed Shakir professzor Egyiptomból ugyanarra a kutatási eredményre jutott, mint Szaddam hírszerzése, de ő szerencsétlenül nem sokáig élvezhette kutatási sikereit, mert megölték. A Szaúd dinasztiából nem mindenki titkolja a zsidó származást, mert Fejszál király például ezt nem rejtette véka alá. Erről többek közt a Washington Post 1969 Szept. 17-i száma is írt.

Természetesen azzal semmi gond nincs, ki zsidó, ki arab, hiszen több ezer éves együttélés mellett teljesen természetes, hogy családok származási vonala keveredik. Akár Netanjahu származásában is lehet arab, vagy más vér, ez nem szabad, hogy számítson. Vallásilag pedig a judaizmus, kereszténység és az iszlám, más monoteista vallásokkal együtt a Könyv Népei, tehát hittétel ezek elismerése. A lényeg más. A lényeg számomra az iszlám tudatos lejáratása, az emberek évszázadokon keresztüli megtévesztése és muszlim színezetben egy vérszomjas ellen-iszlám propagálása, amely egy később keletkezett zsidó állam létét biztosítja. Márpedig mondjuk ki: ami Izrael állam létét biztosítja, az cionista. Tehát ma nem szunnita-síita iszlám, hanem cionista és nem cionista iszlám létezik. Mindenki döntse el hova tartozik. Nincs ezzel semmi baj, csak mondjuk ki. Ha pedig félünk kimondani, akkor elismerjük a cionista szó pejoratív értelmét. Ha nem pejoratív, akkor tessék felvállalni iszlámon belül is. A keresztények egy részénél megtörtént ez a felvállalás.

A fentiek figyelembe vétele mellett érthető a mai politikai paletta. Annál is inkább, mert sem Szaúd Arábiát nem alapították arabok, sem Izraelt nem alapították zsidók száz százalékban. Mindkettőt a Brit korona hozta életre. Persze a felszínen arabokat és zsidókat, valamint az ő tudatos összeugrasztásukat lehet látni. Ha azonban tudjuk, hogy e kettő ikerállam létrehozásának terepmunkájában ugyanazok a személyek vettek részt mindkét helyszínen, akkor összeáll a kép, ki milyen szövetséghez tartozik nem a szavak, hanem a belső összefüggések szintjén. Lássuk kik

Az ő szálaikon és a róluk olvasott anyagokon keresztül további százakhoz, ezrekhez jutunk el, akik azt bizonyítják, hogy a mai káoszalkotás egy olyan háttérhatalom műve, amit nem lehet egy nemzet neve, címe alá beírni. A Pax Britannica időszaka után ma a Pax Americana idejét éljük, akik átörökölték mindazt a metodológiát, amivel a britek sikeresen megosztották, majd uralták a világot. Ezt a káoszalkotást mindenki kiszolgálja akarva, akaratlanul, aki Isten revelációját képes hatalmi céljaira váltani. Ebben a kiszolgálásban pedig nincs hiba, mindenki ott találhatja magát, ha bedől és beveszi a hazugsággyárak cumiját.

Ugyan, hol vagyunk a síita szunnita vitától ennek tükrében!

Orientalista.hu – Mihálffy Balázs

Címkék: , , ,






Back to Top ↑