Gazdaság oil

2015. 10. 19.

Kuvait bővíti az olajkitermelését



A Kuvaiti Nemzeti Kőolaj Vállalat (KNPC) 13.2 milliárd dollárt érő szerződést írt alá, hogy új olajkutat építsen.

A cég bejelentése szerint a szerződést nemzetközi cégekkel kötötték, ami várhatólag az ország legnagyobb fejlesztési projektje lesz az AFP jelentése szerint.

A megállapodás létrejöttének indoka Kuvait energiaellátó létesítményeinek modernizálásával függ össze és ebbe beletartozik az is, hogy növeljék az olajkitermelésük kapacitását.

Az al-Zour elnevezésű finomító az ország Szaúd Arábiával határos részén lesz elhelyezve és napi 615000 hordó nyersolaj kitermelésére tervezik. A KNPC, vezérigazgatója, Mohammed al-Mutairi szerint az új létesítmény 2019 Novemberében fog üzembe állni.

10 ország cégei jelentették be az olajfinomító megépítésében való részvételét, ezek a cégek a következőképpen alakulnak, a spanyol Tecnicas Reunidas, a kínai Sinopec, Dél Koreából a Hyundai, SK, Daewoo és Hanwha cégek valamint a brit érdekeltségű Flour.

A finomító egy komplex petrolkémiai vállalkozás lesz, aminek része lesz egy óriási LNG elnevezésű folyékony természetes gáz import intézmény is. Mutairi szerint mindkét projekt jelenleg is tanulmányozás alatt van.

Tavaly a KNPC összesen 12 milliárd dollárt érő szerződéseket írt alá, ami a már meglévő három olajfinomítóból kettőnek a felújítására és fejlesztésére került befektetésre.

Kuvait teljes olajtartaléka 101.5 milliárd hordónyira becsülhető, és ez a világ 6.8 % olajtartalékát teszi ki az OPEC számai szerint.

A perzsa öbölbeli ország jelenlegi olajtermelése 2.8 millió hordó naponta.

Orientalista.hu – L. Gyula

Címkék: ,






Back to Top ↑