Lapszemle

2016. 08. 29.

Neki Mohács kell



George Soros valószínűleg messiásnak képzeli magát, de legalábbis felkent prófétának, akinek nemcsak az a küldetése, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel hirdesse az általa igaznak vélt „igét”, hanem az is, hogy ne várja meg, amíg az ige hatni kezd, s szép lassan megváltoztatja a világot. Soros tűzzel-vassal ki akarja kényszeríteni, hogy mindenki úgy éljen, ahogy az ő parancsolatai szólnak.

„Köttetett béke a halállal,

nagy-szégyenű, iszonyú.” (Ratkó József)

Miközben Soros és felbérelt írástudói minden mondatukban a demokráciáról, a toleranciáról, az átláthatóságról és a nyitottságról prédikálnak, szívesen nyúlnak át a demokratikusan megválasztott döntéshozók és kormányok feje felett, hogy olyan dolgokat erőltessenek rá egy-egy társadalomra, amit nekik maguktól eszük ágában sem lenne, lett volna megtenni, elfogadni.

A DC Leaks által nyilvánosságra hozott Soros-féle dokumentumokból eddig megtudhattuk, hogy a milliárdos nemcsak a migrációt próbálta, próbálja elfogadhatóvá tenni Európában, de az Európai Parlament tagjainak megválasztásába is keményen bele szeretett volna szólni. Az uniós intézmény már megválasztott tagjait pedig egy titkos listán tartják számon: ki az, aki hajlandó az üzletemberrel és intézményeivel együttműködni, magyarán ki, mennyire (és mennyiért?) befolyásolható olyan döntések meghozatala érdekében, amelyek Sorosnak fontosak?

De mindez csak a szokásos politika, mondhatni, ha nem is éppen túl demokratikus, de nyilván más lobbicsoportok is próbálnak egy-egy választást az ő kedvük szerint irányítani, s valószínűleg vannak listáik a megvehető, befolyásolható képviselőkről. S az Európai Parlament jó néhány politikusa minduntalan bizonyítékot is szolgáltat arra döntéseivel, felszólalásaival, hogy számukra kevésbé fontosak az uniós polgárok, sokkal inkább a lobbiérdekek, a multinacionális cégek „kérései”.

Most azonban az is kiderült, hogy Soros egy sokkal személyesebb térbe is be akar nyomulni. A magánéletünkbe. Sok millió dollárt költ ugyanis arra, hogy minél elfogadottabbá tegye az abortuszt. Soros hároméves terve szerint eltörölnék az emberi életet védő (pro life) törvényeket – mindenütt a világon. Elsőként az abortusz elleni harc legerősebb bástyáját, Írországot döntené romba a milliárdos, s ha sikerülne, ennek nyomán másol is lecsapna az abortuszellenes törvényekre.

Itt és most én nem kívánok sem az abortusz mellett, sem ellene érvelni. Nem erről szól ez a történet. De ha a kedves olvasók emlékeznek, mekkora ricsajt csaptak épp azok, akik általában a Soros-igék előtt hajtanak térdet, amikor Kovács Ákos a női princípiumról értekezett, akkor megértik a következő mondatot: George Soros, kifelé a nők méhéből! Az ír, lengyel, magyar stb. társadalmak elég érettek ahhoz, hogy eldöntsék, mit kezdjenek az abortusszal, s ha nem tetszenek nekik az erre vonatkozó, fennálló törvények, majd elzavarják a kormányukat, ha nem változtat azokon. De ezt ne azért tegyék, mert Soros dollármilliókat költ egyesek meggyőzésére!

Az amerikai milliárdosnak ehhez semmi köze. Európa egyik nagy baja így is a csökkenő születésszám, az elöregedő társadalmak; kontinensünk lassan képtelen az önreprodukcióra. Az abortusz féktelen engedélyezése egy összeurópai Moháccsal érne fel. Ámbár lehet, éppen ez a nyitott társadalmakat erőltetők célja. Ne szüljön az ír, lengyel, magyar nő, majd jönnek a migránsok a meg nem születettek helyett. Sorosnak és követőinek lehet véleménye ebben a kérdésben, mondják el, ha valakit érdekel, ha valaki meghallgatja őket. De nehogy már a pénz hatalma döntse el, mit kezdjen magával és magzatával egy ír, lengyel stb. lány, asszony!

S hogy mennyire álságos ez a „nyitott társadalom” mantra, meg az „átláthatóság” imája: a Soros-féle dokumentumokat kiszivárogtató oldal napok óta elérhetetlen, Twitter-fiókjukat felfüggesztették. Pénz beszél, kutya ugat. (Vezércikkünk vasárnap íródott, amikor a honlap valóban nem volt kattintható, de hétfő délelőttől a DC Leaks oldala újra elérhető.)

Magyar Idők

Címkék: ,






Back to Top ↑