Hírszerzés erdogan vs gülen imám

2016. 07. 19.

Tudott a török hírszerzés a puccsról?



A török hírszerzés tudott a készülődő államcsínyről, és az események előtt néhány órával figyelmeztette is a hadsereget – jelentette kedden a Nokta című török hetilap. Eközben a német CDU politikusa kijelentette: Törökország idén már nem kapja meg az uniós vízummentességet. Az ankarai kormány elküldte a bizonyítékokat Washingtonnak Fethullah Gülen hitszónok kiadatásához, állítja Binali Yildirim miniszterelnök.

A kormánybíráló cikkeiről ismert magazin szerint a hírszerzés pénteken helyi idő szerint 16 (közép-európai idő szerint 15) órakor kapott információt a tervezett államcsínyről. 16 óra 30 perckor Hakan Fidan, a hírszerző szolgálat (MIT) vezetőhelyettese átadta az információt Yasar Gülernek, a fegyveres erők parancsnokhelyettesének. Ezután, 18 óra 30 perckor Hulusi Akar vezérkari főnök parancsot adott a légtér teljes lezárására, megtiltotta a katonai repüléseket, a hadsereg és a haditechnika mozgását.

A hetilap szerint az összeesküvők szombat hajnal 3 órára tűzték ki az államcsíny kezdetét. Minthogy azonban időközben az akció terve kiderült, előrehozták az időpontot péntek 21 órára.

Július 16-án éjjel a hadsereg egy csoportja katonai hatalomátvételre tett kísérletet. Fegyveres összetűzések főként Ankarában és Isztambulban történtek. Az ország vezetése röviddel később bejelentette, hogy a puccsot leverték. Hétfői hivatalos információk szerint az államcsínykísérletnek 208 halálos áldozata volt, és 1491-en megsebesültek.

Ugrott a vízummentesség?

A török államfő a puccskísérlet utáni helyzetben belpolitikailag  megerősíti helyzetét, de külpolitikailag elszigeteli országát, és azzal kell számolni, hogy a török állampolgárok idén már nem kapják meg az uniós vízummentességet – mondta az Európai Bizottság német tagja, Günther Oettinger a Berliner Morgenpostnak a lap keddi beszámolója szerint. Ezzel ugyanakkor némileg szembemegy egy párttársa,Elmar Brok véleményével, aki szerint a menekültválság közös kezeléséről kötött egyezményt nem érintheti a puccskísérlet ügye.

A brüsszeli bizottság digitális gazdaságért és társadalomért felelős tagja egyben figyelmeztetett, hogy a halálbüntetés visszaállítása a török uniós csatlakozási folyamat végét jelentené. A halálbüntetés nem fér össze az uniós értékrenddel és szerződésekkel, ezért „nem lehet az EU tagja olyan ország, ahol bevezetik a halálbüntetést” – jelentette ki.

Günther Oettinger szerint „Erdogannak a jogállamiság elvének ügyében közelednie kell hozzánk, de nem úgy tűnik, hogy így lesz” – mondta az uniós biztos. Kiemelte: elfogadhatatlan, hogy felfüggesztik képviselők mentelmi jogát „csak azért, hogy meghurcolhassák őket”, és elfogadhatatlan újságírók megfélemlítése és több ezer nemkívánatos bíró eltávolítása.

Kemény szavak

Azonban a menekültválság ügyében kezdett együttműködést folytatni kell – tette hozzá. Mint mondta, „nem mindig választhatjuk ki partnereinket”, és vannak, akik visszasírják Moammer Kadhafi néhai líbiai vezetőt, aki „minden volt, csak nem demokrata, de nem adott esélyt a terroristáknak Líbiában”. Úgy véli, túl szigorú mércét alkalmazva nemigen maradna ország, amellyel együtt lehetne működni, azt pedig tudomásul kell venni, hogy Törökország „fontos a menekültválságban”.
A menekültválság közös kezeléséről kötött megállapodásban az EU vállalta, hogy felgyorsítja a vízumkötelezettség megszüntetését célzó, 2013-ban elkezdett folyamatot. A vízummentességhez a török félnek egyebek között módosítania kell a terrorizmus elleni küzdelemről szóló jogszabályokat, de ezt Ankara elutasítja.

Kikérték Gülent Washingtontól

A török vezetés a puccskísérlet mögött az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónokot sejti. Miután John Kerry külügyminiszter azt mondta hétfőn, hogy Ankarának bizonyítékot kell felmutatnia ahhoz, hogy kiadják a vádakat tagadó Gülent, a török kormányfő kedd délelőtt közölte, elküldték ezeket. Nem sokkal később Bekir Bozdag igazságügyi miniszter bejelentette: hivatalosan kérték a hitszónok letartóztatását. Bozdag úgy fogalmazott, minden bizonyíték azt mutatja, hogy a puccskísérletet Gülen akaratára és parancsai alapján szervezték meg.

Binali Yildirim miniszterelnök azt is bejelentette, hogy a kormány szerdán fontos intézkedéseket fog hozni további hatalomátvételi kísérletek kizárása és a lakosság biztonságának garantálása érdekében.

Orientalista.hu – MTI

Címkék: , ,






Back to Top ↑