Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Terrorizmus

2014. 10. 10.

Száz férfi erőszakolta meg a Szex Dzsihádra hivatkozva

2014. 10. 10.

A tunéziai rendőrség egy hazatérő házaspárt tartóztatott le, mert az Iszlám Állam nevű terrorszervezetben tevékenykedtek.

Nurhan a harminc éves tunéziai két gyermekes asszony vallomást tett elfogásuk után. Férjével utaztak át Líbiába majd Törökországba. Az ottani ILIÁ kapcsolattartó csempészte át őket Azaz nevű szír városba ahol csatlakoztak a terroristákhoz.

A asszony csak elkísérte férjét, akit elvakított a terrorszervezet felhívása. Hamar kiderült, hogy Nurhan élete legborzasztóbb hónapjának néz elébe. Bár a férje többször is megtagadta a terroristáktól, hogy feleségét a Szex Dzsihádra hivatkozva ágyasnak használják. Többszöri fenyegetés után, a házaspár az életüket féltve kénytelenek voltak engedi a követelésnek. Szegény asszony közel egy hónap alatt száz iszlamistával kellett lefeküdnie.

Az asszony elmesélte, hogy a huszonhét nap alatt egy külön lakásba volt tizenhét nővel bezárva. Az asszonyok különböző nemzetiségűek voltak. Volt köztük egyiptomi, tadzsik, csecsen, marokkói, szíriai, francia, és német származású.
A pokolból kivezető utat végül is a férje sérüléseinek köszönhetik, akit feleségével együtt törökországi kórházba szállítottak, hogy súlyos sebeit ellássák. Onnan már könnyedén meg tudtak szökni és hazautazni.

orientalista.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑