Cadmus fordítás Cadmus

A kormánypárt győzött a grúziai választásokon az első eredmények szerint, az ellenzék szerint csalással

A kormánypárt győzött a szombati grúziai választásokon a szavazatok 58 százalékának összeszámlálása alapján, de az ellenzék szerint ez “óriási hamisítás eredménye”, ezért elutasítják, és ígéretük szerint tömegdemonstrációt szerveznek ellene.

A Grúziai Álom kormánypárt a voksok 49,32 százalékát szerezte meg az eddig összeszámláltak alapján, az ellenzéki pártok pedig összesen a 44,47 százalékát, ezen belül a legsikeresebb párt, az Egyesült Nemzeti Mozgalom 24,92 százalékot.

Sok párt érte el a parlamentbe való bejutáshoz szükséges egyszázalékos küszöböt, így az ellenzék valószínűleg szétaprózódott lesz. A 150 képviselői helyből 120-ért folyt a verseny.

A megelőző, 2016 októberi választásokon a Grúziai Álom 115, az Egyesült Nemzeti Mozgalom 27, az oroszbarát Hazafiak Szövetsége 6 mandátumot szerzett, két képviselő függetlenként került be a parlamentbe.

A kormányt 2018. június 20. óta Mamuka Bahtadze vezette egészen 2019. szeptember 2-i lemondásáig. 2019. szeptember 8-tól Giorgi Gaharia – addigi belügyminiszter – tölti be a miniszterelnöki tisztséget.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑