A pakisztáni kormányfőtől várnak segítséget a Srí Lanka-i muszlimok halottaik eltemetéséhez

Srí Lankára érkezett kedden Imran Hán pakisztáni miniszterelnök, miközben mintegy 2000 helyi muszlim kisebbségi a colombói elnöki hivatalnál tüntetett azért, hogy a koronavírus okozta Covid-19 betegségben elhunytakat hamvasztás helyett hagyományaiknak megfelelően földbe temethessék.

Az iszlám vallás helyi követői abban reménykednek, hogy a muszlim többségű Pakisztán kormányfője vendéglátójával tartott keddi vagy szerdai tárgyalásán felveti a temetések kérdését is.

Kétnapos látogatása során a pakisztáni kormányfő várhatóan találkozik Gotabaja Radzsapaksza elnökkel és bátyjával, Mahinda Radzsapaksza miniszterelnökkel is.

Srí Lankán a buddhista többség és a hinduk, a második legnépesebb vallási közösség hagyományosan hamvasztják a halottaikat. A muszlimok a 22 milliós lakosság mintegy 7 százalékát teszik ki.

A kormány elrendelte minden Covid-19 betegségben elhunyt elhamvasztását, arra hivatkozva, hogy az emberi maradványokban lévő vírus szennyezheti a talajvizet.

Iszlám vallásúak és mások egyaránt tiltakoztak a rendelet ellen, amelyet tudománytalannak és a muzulmán hívőkkel szemben érzéketlennek neveztek. Az ENSZ és az Egyesült Államok is aggodalmát fejezte ki a döntés miatt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Srí Lanka-i orvosok szerint a Covid-19 betegség áldozatai egyaránt elföldelhetők vagy hamvaszthatók.

Srí Lanka 80 516 koronavírusos fertőzöttet jelentett, a halálos áldozatok száma hivatalosan 450.

MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑