Cadmus fordítás Cadmus

Amerikai nyomásgyakorlás a világra Iránnal szemben

2016. 08. 04.

Az iráni nép eddig nem látta hasznát a tavaly nyáron kötött atomalkunak – vélekedett hétfőn Ali Hamenei ajatolláh, az Iszlám Köztársaság vallási és politikai vezetője, akit a helyi sajtó idézett.

„Nem az lett volna a szankciók feloldásának célja, hogy jobbá tegyék az emberek életét? De látható-e bármi kézzelfogható hatás az emberek életében hat hónap elteltével?” – kérdezte Ali Hamenei ajatolláh az MTI beszámolója szerint.

Irán már többször hangoztatta, hogy a megállapodás rá eső részét megtartotta, de a vele szembeni szankciókat még mindig nem törölték el maradéktalanul.

„Egy terrorizáló politika”

Hamenei szerint a két ország viszonyában fordulópontot jelentő megállapodás ellenére az Egyesült Államok igyekszik akadályozni Irán gazdasági kapcsolatait más államokkal. Azt hangoztatta, hogy Teherán nem fog további tárgyalásokat folytatni Washingtonnal, mivel szerinte az Egyesült Államok megsértette az Iszlám Köztársaság és a hat nagyhatalom (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) között született egyezményt, amelynek értelmében januárban feloldották az Irán elleni gazdasági szankciókat, miután Teherán felfüggesztette a Nyugat által gyanúsnak tartott nukleáris tevékenységét.

l„Azt mondják: beszéljünk regionális kérdésekről is. Ugyanakkor az atomalku tapasztalatai azt mutatják, ez halálos méreg és hogy az amerikaiakban semmi szín alatt sem lehet megbízni” – vélekedett a vallási és politikai vezető. „Az ilyen kormányzattal folytatott tárgyalások az ország fejlődését szolgáló helyes útról való eltérést jelentenék, állandó engedményekkel és egy terrorizáló politika eltűrésével” – tette hozzá.

Amerikai szankciók

Teheránnak máig gondot okoz, hogy nagyszabású külföldi beruházásokhoz jusson. Számos multinacionális vállalat ugyanis attól tart, hogy az amerikai hatóságok hátrányos megkülönböztetésben részesítenék vagy megbírságolnák őket, ha Iránnal üzletelnének. Néhány amerikai szankció ugyanis életben maradt, így az amerikai bankoknak továbbra is tilos Iránnal közvetlen vagy közvetett módon üzletelniük. Ennek oka, hogy Washington még mindig a terrorizmus támogatásával és az emberi jogok megsértésével vádolja Teheránt. Irán már többször sürgette Washingtont, hogy számolja fel a bankszektorok együttműködése előtt álló akadályokat.

Az amerikai székhelyű Boeing vállalat például több tucat repülőgép eladására vonatkozó megállapodást írt alá Teheránnal. A 25 milliárd dolláros üzletet azonban mind a republikánus, mind a demokrata párt bírálja. Júliusban az amerikai képviselőház két intézkedést is elfogadott, amelyek blokkolhatják az adásvételt, de a kérdésről még a szenátusnak is döntenie kell.

Orientalista.hu – Persianews

Megosztom:




Back to Top ↑