2019. 02. 13.

Autóba rejtett pokolgépet robbantottak egy szír határátkelőnél

Gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantottak egy török-szíriai határátkelő szíriai oldalán, három rendőr és négy civil megsebesült – jelentette az NTV török műsorszóró kedden.

Az átkelőpont 32 kilométerre található az észak-szíriai er-Raj településtől, maga a robbanás 5 kilométerre történt a határtól.
A robbantás elkövetőjeként egyetlen szervezet sem jelentkezett.

A térséget a Törökország támogatását bíró iszlamista csoportok ellenőrzik, 2016-ban foglalták el az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől a terroristák és a Népvédelmi Egységek nevű kurd milícia elleni, Eufráteszi Pajzs fedőnevet viselő hadművelet keretében.

Az offenzíva célja az volt, hogy megtisztítsák a két szervezet fegyvereseitől egy kiterjedt észak-szíriai területet az Eufrátesz folyó nyugati partjáig. A művelet eredményeként Törökország befolyása alá került az Azáz, Dzserablúsz és Báb város alkotta háromszög Észak-Szíriában.

Recep Tayyip Erdogan török elnök január végén beszélt arról, hogy Ankara olyan biztonsági övezeteket tervez kialakítani Szíriában, ahova hazatérhet az a közel négymillió szíriai menekült, aki még mindig Törökországban él. Mint mondta, mindeddig 300 ezer szíriai tért vissza hazájába az Eufráteszi Pajzs során elfoglalt területekre.

A török államfő mindazonáltal nem bocsátkozott részletekbe, hogy a szóban forgó biztonsági övezetet hol szándékoznak létrehozni.

MTI

, , ,




Back to Top ↑