Cadmus fordítás Cadmus

Az Egyesült Államok lehet az új olajnagyhatalom

2019. 03. 31.

Négy éven belül a világ legnagyobb olajexportőrévé válhat az Egyesült Államok, megelőzve a listavezető Szaúd-Arábiát, illetve a második helyen álló Oroszországot is – áll a Nemzetközi Energiaügynökség olajpiaci elemzésében. Az Egyesült Államok előtörését az alapozta meg, hogy jelentősen fejlesztette a nem hagyományos módon kitermelt, úgynevezett palaolaj iparágát a versenytársaihoz képest – hangzott el az M1 Summa című műsorában.

A Nemzetközi Energiaügynökség jelentése szerint a globális olajtermelés bővülésének mintegy 70 százaléka az Egyesült Államokban megy majd végbe a következő években. Az amerikai kitermelés növekedését az úgynevezett palatechnológia előretörése adja, amelyben az Egyesült Államok az élen jár.

Vízszintesen is lehet fúrni

Ez új típusú technológia, amit 10-15 évvel ezelőtt fejlesztettek ki az Egyesült Államokban. Két fő eleme van: egyrészt az amerikaiak megtanulták, hogyan lehet vízszintesen is fúrni, nemcsak lefelé, másrészt fejlődött az úgynevezett repesztés, ami azt jelenti, hogy a szokásosnál jóval keményebb kőzetekből is – különböző folyadékok besajtolásával – gázt, illetve kőolajat lehet kitermelni – ismertette Pletster Tamás olajipari szakértő a műsorban.

A szakértő azt mondta: a palatechnológia ugyan drágábbnak számít a hagyományos kőolajtermeléshez képest, de ötvendolláros hordónkénti áron számolva még így is megéri a kitermelése.

Valahol 20 és 50 dollár között lehet kitermelni egy hordó kőolajat ezekből a mezőkből, ami a hagyományos fúráshoz képest jóval drágább eljárás. Csak összevetésképpen, például Szaúd-Arábiában 2-3 dollárért jön ki egy hordó kőolaj a földből. Ezzel szemben az Egyesült Államokban ez a 20-50 dollár közötti árszint jellemző – fogalmazott.

Kis mennyisége ellenére befolyásolja a piaci árakat a palaolaj

Pletser Tamás előrejelzése szerint a jövőben nem kell 70-80 dolláros hordónkénti olajárra számítani, főként az amerikai palaolajtermelési kapacitásoknak köszönhetően.

Jelenleg nagyjából százmillió hordós a világ napi olajtermelése és – fogyasztása, ezzel szemben az amerikai palaolajtermelés kapacitása körülbelül 8,5 millió hordó. Úgy tűnhet, hogy kis mennyiségről, mindössze 8-9 százalékról van szó, azonban tudni kell az olajpiacról, hogy viszonylag kis változások is jelentős ármozgásokat okozhatnak, így a 8,5 millió hordós napi palaolajtermelés igencsak befolyásoló tényező a piacon – magyarázta.

Az Egyesült Államok vezető szerepéhez a szakértő szerint az is hozzájárult, hogy az Kőolajexportáló Országok Szervezetének, az OPEC-nek több tagja is, például Szaúd-Arábia a termelés visszafogásáról döntött. A céljuk az, hogy magasabban tudják tartani a fekete arany árát.

Nem várható az olaj iránti igény csökkenése

Pletser Tamás elmondta: az Egyesült Államok már korábban is meghatározó szerepet töltött be a kőolajkitermelésben.

Ez nem először fordul elő a történelemben. A 30-as években már volt az első helyen az Egyesült Államok a kőolajkitermelésben, vezető pozícióját azonban elveszítette. Most viszont a palaolajtermelésnek köszönhetően ismét az élre ugrott – fogalmazott.

A Nemzetközi Energiaügynökség szakemberei szerint az olaj iránti igény a jövőben sem csökken. Úgy számolnak: átlagosan napi 1,2 millió hordóval bővülhet a kereslet a következő 5 évben, dacára az elektromos járművek térnyerésének és az üzemanyag-hatékonysági előírások szigorodásának. Szakértők szerint a vegyipar, a légi közlekedés, valamint a fejlődő országok növekvő energiaigénye bőven ellensúlyozzák azokat a területeket, amelyeken a szénhidrogének iránti kereslet csökkenhet.

Hirado.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑