Az örmény parlament nem vette napirendre a novemberi megállapodást a harcok lezárásáról

Elutasította hétfőn az örmény parlament azt az ellenzéki indítványt, hogy vitassa meg az orosz és az azeri elnök, illetve az örmény kormányfő novemberi megállapodását, amely véget vetett a hegyi-karabahi harcoknak.

A helyi média által is közvetített parlamenti ülésen Ararat Mirzoján házelnök közölte, hogy az indítványt a 132 fős törvényhozás jelen lévő képviselői közül 40-en támogatták és 73-an ellenezték, így nem kerül napirendre.

A parlamenti vitát a Felvilágosult Örményország nevű ellenzéki párt kezdeményezte, de a 134 fős parlamentben 84 mandátumot birtokló, Én Lépésem nevű kormánypárt ellenezte, mondván, nem tartozik a törvényhozás hatáskörébe ennek a dokumentumnak a megvitatása.

A tűzszüneti megállapodást – voltaképpen a három vezető által aláírt és kiadott nyilatkozatot -, amely véget vetett a Hegyi-Karabahban és környékén szeptember 27. óta dúló harcoknak, Vlagyimir Putyin orosz és Ilham Aliyev azeri elnök, illetve Nikol Pasinján örmény miniszterelnök írta alá. A dokumentum értelmében a hadviselő felek addig elfoglalt állásaikban maradhattak, egy sor, korábban az örmények kezén lévő azerbajdzsáni járás visszakerült Baku ellenőrzése alá, a tűszüneti vonal térségébe pedig orosz békefenntartókat vezényeltek.

Az örmény ellenzék hevesen tiltakozott a megállapodás ellen, annak aláírását kapitulációnak minősítette, és kitartóan követeli Pasinján lemondását. A követelés alátámasztására rendszeressé váltak az ellenzéki tüntetések Jerevánban.

Az Azerbajdzsántól egyoldalúan elszakadt, majd magát függetlennek nyilvánító, örmény többségű Hegyi-Karabah hovatartozása miatti háborús konfliktus 1988-ban, még a Szovjetunió fennállásakor robbant ki, és azóta újra és újra fegyveres összetűzésekhez vezetett az örmények és az azerik között. Azerbajdzsán idén szeptemberben indított támadást Hegyi-Karabah visszafoglalására, és jelentős területeket sikerült újra ellenőrzése alá vonnia.

A harcokban több mint 4700 ember vesztette életét. Az orosz békefenntartók megérkezése után stabilizálódott a helyzet az örmények lakta enklávéban. A békefenntartók segítségével több tízezer menekült tért vissza hegyi-karabahi otthonába, már amelyik épen maradt a harcok alatt.

MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑