Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Bahmutban minden egyes házért külön harc folyik a Wagner csoport alapítója szerint

2023. 02. 05.

Előnyösebb állásokat foglaltak el az orosz fegyveres erők vasárnapra a moszkvai katonai szóvivő szerint a Donyeck város környékén folytatott offenzívájuk során, a Wagner zsoldoscsoport alapítója pedig arról számol be, hogy Artemivszkben (Bahmutban) minden egyes házért elkeseredett harcok folynak.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők vesztesége Kupjanszknál hat diverzáns- és felderítő csoport, mintegy 35 katona, egy páncélozott harcjármű és két egyéb jármű, Limannál pedig több mint 120 katona, egy gyalogsági harcjármű és három páncélozott harcjármű, Donyeck térségében több mint 115 katona, három gyalogsági harcjármű, négy egyéb jármű, valamint egy D-20-as és egy D-30-as tarack, a donyecki régió déli részén és Zaporizzsja környékén pedig több mint 130 katona, két harckocsi, egy gyalogsági harcjármű, két páncélozott harcjármű, két egyéb jármű, egy Gvozgyika önjáró löveg, egy D-30 és egy D-20-as tarack valamint egy tüzérségi lőszerraktár, Herszon irányában pedig egy D-30-as tarack és egy Akacia önjáró löveg volt.

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner alapítója a sajtószolgálatán keresztül közölte, hogy Artemivszk (Bahmut) északi városrészeiben “minden utcáért, minden házért, minden lépcsőházért ádáz harc folyik”. Prigozsin szerint az ukrán erők “nem vonulnak vissza sehová” és “az utolsó emberig harcolnak”.
Orosz sajtójelentések szerint harcok folynak az Artemivszket Csasziv Jarral összekötő út, valamint Parszkoijivka és Kraszna Hora település birtoklásáért.

Az orosz rakéta- és tüzérségi erők az elmúlt nap folyamán Konasenkov beszámolója szerint 142 ukrán élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra, valamint 111 tüzérségi lőállásra mértek csapást, a légvédelem pedig megsemmisített két drónt, valamint 11 Uragan- és HIMARS-rakétát.

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 382 repülőgépet, 206 helikoptert, 3023 drónt, 403 légvédelmi rakétarendszert, 7750 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 1007 sorozatvetőt, 4003 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 8272 speciális katonai járművet veszítettek. Az adatokat más forrás nem erősítette meg.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek több településéről, köztük Donyeckből jelentettek ukrán tüzérségi támadást a hétvégén a helyi hatóságok. Donyeckben egy lakóházat szombaton érő belövés következtében három, egy vasárnapi utcai becsapódás miatt pedig egy civil életét vesztette.

MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑