Békés úton rendezik a kormányválságot Örményországban
2018. 05. 01.
Úgy tűnik, enged a hatalom Örményországban, és békés úton rendezik a jelenlegi kormányválságot – mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Kis-Benedek Józsefet arról kérdezték, hogy a kormányon lévő örmény köztársasági párt (RPA) szombaton bejelentette, nem állít saját jelöltet a miniszterelnöki posztra. A szakértő elmondta: a parlament, amelyben a kormánypártnak viszonylag kis többsége van, kedden készül új miniszterelnököt választani. Szerinte ha a Jelk liberális pártszövetség jelöltje győz, nem lesznek összetűzések.
Közölte: most úgy tűnik, az örmény kormányválságnak “olyan nagy nemzetközi hatása nincs”, megmarad belpolitikai konfliktusnak. Kis-Benedek József hozzátette: remélhetőleg nem lesz külföldi beavatkozás, mint ahogy arra eddig sem volt példa.
Az április közepén miniszterelnökké választott Szerzs Szargszján volt államfő egy héten belüli távozását tüntetésekkel kikényszerítő ellenzék vezetője, Nikol Pasinján korábban azt állította, hogy az RPA néhány képviselője kész lenne egy “nép által állított jelöltre” szavazni, aki ő maga lenne.
Orientalista.hu – Profitline